"Ez komoly közlekedési forradalom" - biciklisek ünnepelték a Károly körúti bringasávot

Vágólapra másolva!
Kerékpárosok gyűltek össze kedden este a budapesti Deák téren, hogy megünnepeljék a kiskörúti biciklisáv megépülését. A sáv megvalósítását sokan próbálták megakadályozni, de végül mégis megvalósult. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint példaértékű lett a Károly körút felújítása, reményeik szerint ez hamarosan a Bajcsy-Zsilinszky úton folytatódik.
Vágólapra másolva!