Benzinpénzt dobtak össze a rendőröknek a Mohács környéki települések

Vágólapra másolva!
Több százezer forintot adtak össze Mohács környéki önkormányzatok a rendőröknek. A pénzből benzinkártyát vesznek, hogy a rendőrök akkor is tudjanak járőrözni, ha elfogy az üzemanyagra szánt pénzük.
Vágólapra másolva!

Hatszázharmincezer forintot adott össze közösen több mint tíz Mohács környéki önkormányzat a rendőrségnek, hogy akkor is tudjanak járőrözni településeken, amikor elfogy a benzinre szánt pénzük - írja a Dunántúli Napló internetes kiadása, a bama.hu. A pénzt benzinkártyán helyezték el, és ezt adták át a rendőrségnek. A kezdeményezéshez többek között Dunaszekcső, Véménd, Feked és Maráza csatlakozott, a megállapodás jövő év március végéig szól, de a települések anyagi helyzetük függvényében később is támogatnák a rendőröket.

A támogatáshoz csatlakozó településeken mindenütt dolgozik körzeti megbízott, pontosabban a falvak körzetük része. Súlyos bűncselekmények az utóbbi időszakban vagy egyáltalán nem, vagy csak elvétve történtek az érintett településeken, a bama.hu szerint a besurranásos termény- és állatlopások azonban gyakoriak, és a helyiek szerint ezeknek hatásos ellenszere lehet a rendőrök gyakori jelenléte.