Leköpdösött gyöngyöspatai kismama miatt vitatkozik a rendőrséggel a TASZ

2011.06.01. 13:53

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezet szerint a rendőrség csak szabálysértésnek minősítette annak a kismamának az esetét, akit fekete ruhás, maszkos férfiak inzultáltak az utcán Gyöngyöspatán. A jogvédő szervezet szerint az eset kimeríti a közösség tagja elleni erőszak bűntettét.

Feljelentést tett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet annak a kismamának a nevében, akit március elején Gyöngyöspatán fekete maszkos, egyenruhás férfiak testközelből követtek, leköpködtek és lihegtek a nyakába. A TASZ közleménye szerint a kismamánál ekkor az őt ért stressztől megindult a szülés, és mire a mentő kiérkezett, megszült; a koraszülött kisbaba kórházi kezelésre szorult.

A TASZ ebben az ügyben "közösség tagja elleni erőszak" bűntette miatt fordult a rendőrséghez. A rendőrség azonban a jogvédő szervezet közleménye szerint azt állapította meg, hogy nem történt gyűlölet-bűncselekmény, sőt semmilyen más bűncselekmény sem, hanem csak becsületsértés szabálysértése. A TASZ ezt követően megpanaszolta a feljelentés elutasítását az ügyészségen, így az ügyészség még elrendelheti a nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A jogvédők nem értik a rendőrség döntését, hiszen szerintük a gyöngyöspatai kismama esetében a rasszista motiváció egyértelmű, az elkövetők ruházata, a lihegés, a köpködés pedig összességében alkalmas volt arra, hogy az áldozatban komoly félelmet ébresszenek. Így szerintük megvalósul a közösség tagja elleni erőszak bűncselekménye.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerint a gyűlölet-bűncselekmények ellen nem újabb büntetőtényállások bevezetésével, hanem a hatályos jogszabályok megfelelő alkalmazásával lehetne hatékonyan fellépni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK