Nem szállnak le Orbán bohócáról a rendvédelmisek

Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete, demonstráció, tüntetés, rendvédelmi dolgozók demonstrációja, TRMSZ, Árok Kornél
Vágólapra másolva!
Nyílt levelet írt a kormány "bohócügyi államtitkárának" Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke, a sztrájkbizottság korábbi vezetője. A levélben azt írja, hogy szívesen konzultálna az Orbán Viktor által állítólag említett bohócügyi államtitkárral, és az Idegen szavak szótárát is a kormányfő figyelmébe ajánlja.
Vágólapra másolva!

"Tisztelt Bohócügyi Államtitkár Úr! Sajnos hiába vártuk Önt a téren. Természetesen nincs bennünk sértődöttség, vagy harag, hiszen biztosak vagyunk benne, hogy a magyar állampolgárok érdekében végzett halaszthatatlan bohóckodása miatt nem jutott ránk ideje" - ezt írja nyílt levelében Kónya Péter, a FRDÉSZ elöke, aki május 27-én, pénteken mondott le a rendvédelmisek sztrájkbizottságának vezetéséről.

Az elnök a levélben megemlíti, hogy azért a bohócügyi államtitkárnak ír, mert arról értesült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bohócügyi államtitkárt nevezett ki a szociális konzultáció lefolytatására. Árok Kornél, a rendvédelmisek sztrájkbizottságának új elnöke szerint ugyanis arra kérték Orbán Viktort a csütörtöki egyeztetésen, hogy az kormányfő legyen férfi, álljon ki a Kossuth térre a tüntetők elé, és tartson ott szociális konzultációt. Erre Árok szerint Orbán azt mondta, hogy az ötletet majd átadja a bohócügyi államtitkárnak (erről bővebben itt olvashat).

Megkérdeztük Havasi Bertalant, a Miniszterelnökség sajtófőnökét, hogy a kormányfő az egyeztetésen valóban beszélt-e bohócügyi államtitkárról. A sajtófőnök azt mondta, hogy ő nem volt benn a zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen, majd miután utánakérdezett kollégáitól, nem kívánta kommentálni az ügyet.

Kónya Péter azt írja nyílt levelében, hogy szívesen konzultálna a bohócügyi államtitkárral, mert a híradásokban azt hallotta, hogy "a szociális konzultáció végeredménye jelentősen befolyásolhatja, mi is lesz a parlamenti döntés a szolgálati nyugdíj és nyugdíjasok ügyében".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kónya Péter (napszemüvegben) a csütörtöki tüntetésen a Kossuth téren. A tüntetés képeiért kattintson!

Kónya Péter arra is kéri a bohócügyi államtitkárt, hogy olvassa fel Orbán Viktornak az Idegen szavak és kifejezések szótárából, mit is jelent a "dezertál" kifejezés. Árok Kornél, a sztrájkbizottság vezetője szerint ugyanis a miniszterelnök a csütörtöki egyeztetésen dezertálásnak minősítette a rendvédelmi dolgozók korábbi tüntetésein történteket, például a tűzcsapok kinyitását és a füstbombák használatát.

Kónya Péter azt írja, a szótár szerint a "dezertál" szó azt jelenti, hogy "a csapatot, a zászlót elhagyja", illetve "átpártol az ellenséghez". Kónya szerint a rendvédelmisek demonstrációján senki nem hagyta el a szakszervezeti zászlót, és több ezer kollégája közül senki nem állt át az ellenséghez.