A veszélyes vasúti átjáróknál kampányol a MÁV és a rendőrség

Vágólapra másolva!
Negyevenegy kiemelten veszélyes vasúti átjárót ellenőriznek csütörtökön egy EU-s kampány keretében. Magyarország vasúti átjáróiban évente átlagosan negyven súlyos baleset történik, ezek közül húsz halálos.
Vágólapra másolva!

Közös ellenőrzéseket tart az ország kiemelten veszélyes vasúti átjáróiban a MÁV és a rendőrség csütörtökön. A szakemberek a fénysorompók, csapórudak, a vasúti átjárót jelző közúti táblák, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát ellenőrzik 41 kiemelten veszélyes helyszínen.

A csütörtöki akció része a Nemzetközi Vasútegylet és az Európai Unió 2009-ben indított, Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban! elnevezésű kampányának.

A MÁV szerint a legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás és a vezetés közbeni telefonálás okozza. Sok kerékpáros és gyalogos pedig anélkül megy át a kereszteződéseken, hogy körülnézne. Magyarország vasúti átjáróiban évente átlagosan negyven súlyos baleset történik, ezek közül húsz halállal végződik.