A bohócforradalom napján tüntet négy szakszervezeti tömörülés

Vágólapra másolva!
Országos demonstrációt szervez június 16-án négy szakszervezeti konföderáció, hogy tiltakozzanak a kormány szerintük a munkavállalókat sújtó intézkedései ellen - jelentették be pénteken. Az érdekképviseletek a legtöbb megyeszékhelyen és Budapesten autós demonstrációt tartanak csütörtök délután, négy városban pedig tüntetnek.
Vágólapra másolva!

Az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése, a Munka Törvénykönyvének módosítása, illetve a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj és a munkanélküli támogatások rendszerének átalakítása miatt tüntet négy szakszervezeti szövetség június 16-án az egész országban.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által meghirdetett országos demonstárciót a Gaskó István által vezetett LIGA Szakszervezetek is támogatják, és a konföderáció azt ajánlja tagszervezeteinek, hogy a június 16-i tüntetésekben való minél többen vegyenek részt.

Jövő csütörtökön Budapesten a Hősök teréről indul az autós menet 15 órakor az Erzsébet hídon át Budára, majd vissza a Lánchídon a Hősök terére. Négy megyeszékhelyen - Miskolcon, Egerben, Kaposváron és Tatabányán - az autós demonstráció mellett gyűlést is tartanak a szakszervezetek.

Ősszel tovább folytatják

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a június 16-i akciónapot annak a tiltakozássorozat részének nevezte, amely április 9-én kezdődött. Az MSZOSZ elnöke közölte: tiltakoznak a magyar kormány megszorító intézkedései ellen, amelyek növelik a munkavállalók kiszolgáltatottságát, és nem szolgálják a kívánt célt, a versenyképesség, a foglalkoztatóság növelését.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a rendszerváltás óta soha nem volt akkora felelőssége a szakszervezeteknek mint most. Ennek tudatában szervezik a demonstrációt - mondta. Ősszel, szeptember környékén pedig minden eddig bejelentett sztrájkot, demonstrációt meghaladó tiltakozás várható Borsik János szerint.

Kuti László, az ÉSZT elnöke is elfogadhatatlannak nevezte az OÉT megszüntetését. Kitért arra, hogy ILO-irányelv írja elő a három oldalú - kormány, munkaadó, munkavállaló - egyeztetés szükségességét. A kultúra szerves része a munkakultúra, a munkavilága, amelynek mind a három szereplője szót vált egymással - mondta.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke elmondta, hogy legutóbbi kongresszusuk megállapítása szerint az elmúlt egy évben elfogadhatatlan módszerekkel születtek a jogszabályok, ami példátlan az Európai Unióban, és ez ellen jogi, alkotmányos keretek között fellépnek, együttműködve a többi szakszervezettel.

Kérdésre válaszolva a szakszervezeti vezetők elmondták, hogy a június 16-ai dátumot azért választották az országos demonstráció időpontjának, mert ekkor fejeződik be a szociális konzultáció, és megerősítették, hogy tiltakozásuk nem fogja zavarni Nagy Imre újratemetése évfordulójának eseményeit.

Szintén június 16-ára hirdetett tüntetést a nyugdíjrendszer átalakítása miatt a rendvédelmi dolgozók sztrájkbizottsága. Kónya Péter és Árok Kornél, a sztrájkbizottság volt elnökei hétfőn jelentették be, hogy bohócforradalomnak nevezett tüntetésen vonnák vissza a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatokat.