Huszonhét házat kell kiüríteni egy bomba miatt a XI. kerületben

II. világháborús bomba a XI. kerületi Kelenhegyi úton, melyet földmunka közben találtak
Vágólapra másolva!
Egy 250 kilogrammos szovjet bombát találtak a XI. kerületi Kelenhegyi úton földmunka közben. A környéket lezárták, a közelben lakókat kitelepítik.
Vágólapra másolva!

Második világháborús bombát találtak Budapesten, a XI. kerületi Kelenhegyi úton. A környéket lezárták, 27 házat kiürítenek - közölte a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj megbízott szóvivője szerda délben.

Kerekesné Benedek Mária elmondta: a 250 kilogrammos szovjet bombának "orr- és fenékgyújtója" is van. A robbanószerkezetet a Kelenhegyi út 33. szám alatti épület udvarán találták földmunkálatok közben.

A környéket 150 méter sugarú körben lezárták, a forgalmat elterelik, összesen 27 ház lakóit kell kitelepíteni. Akinek szükséges, a Bartók Béla úton található Gárdonyi Géza Általános Iskolában biztosítanak átmeneti szállást - tette hozzá Kerekesné Benedek Mária.

Jelenleg a helyszínen vannak a katasztrófavédelem munkatársai is. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikorra végeznek a tűzszerészek, de várhatóan több órán át le lesz zárva a környék.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán