Leszavazta Gyurcsány törekvéseit az MSZP kongresszusa

Egység Magyarországért MSZP kongresszus Budapesten, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Az MSZP kongresszusának kétharmada nem szeretné, ha Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére pártszavazást tartanának többek között arról, hogy lehessen-e közvetlenül választani vezetőket a pártban. Gyurcsány a kudarc ellenére marad az MSZP-ben, és a jövő hét elején dönt arról a Demokratikus Koalícióval, hogy ragaszkodnak-e a szavazáshoz. A közel tíz órán át tanácskozó kongresszus határozatban ítélte el az Orbán-kormány politikáját, és arról is döntött, hogy merre folytassa útját az MSZP.
Vágólapra másolva!

Tíz órán át tanácskozott szombaton az MSZP legnagyobb döntéshozó fóruma, a kongresszus. A többszáz küldött egyetlen témáról, a párt jövőjéről vitázott zárt ajtók mögött. A résztvevők szerint a vita sokszor személyeskedő és kemény volt, elhangzottak erős kijelentések is, több résztvevő szerint Gyurcsány Ferenc beszédében például nekiment több vezető szocialista politikusnak (a személyeskedő vitáról részletesen ebben a cikkünkben olvashat). "Bizonyos típusú magatartásokat határozottan kezeltem" - reagált az ülés után Gyurcsány a beszédéből kiszivárogtatott részletekre, de azt mondta, ezeket a megjegyzéseket nem a nyilvánosságnak szánta. Mesterházy Attila pártelnök a nyitó beszédében arról beszélt, hogy az MSZP-ben egységre van szükség.

A kongresszus a hosszas vita után végül három határozati javaslatot fogadott el. Ezek közül az egyiket a napközben kiszivárgott hírek szerint Baja Ferenc és több más küldött kezdeményezésére vették napirendre, és arról szólt, hogy a kongresszus szóltsa fel Gyurcsány Ferencet és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platformot, hogy fontolják meg a pártszavazásra tett indítványukat és ne tartsák azt meg. Gyurcsány és platformja hat kérdésről tartott volna pártszavazást az MSZP-ben, többek között arról, hogy lehessen-e közvetlenül választani a párt tisztségviselőit, illetve legyen-e jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük a vezetőknek, vagy éppen legyen-e átláthatóságot elősegítő pártszabályozás. A pártszavazást helytelenítő határozatot a kongresszus titkos szavazáson kétharmados többdséggel, 202 igen, 105 nem, 4 érvénytelen szavazattal elfogadta.

"Emögött volt egy megállapodás, és úgy látom, valakik ezt a megállapodást nem akarják betartani" - mondta Gyurcsány Ferenc a szavazás után a pártszavazásra vonatkozó döntésről. Mesterházy Attila erre később azt mondta, ő betartotta azokat a megállapodásokat, amiket tett, az elnökség támogatta a pártszavazást, azt a kongresszusi küldöttek utasították el. A határozat nem kötelező érvényű, mivel csak kérést fogalmaz meg, azaz Gyurcsány Ferencen és a Demokratikus Platformon múlik, hogy hogyan döntenek ezek után a pártszavazásról - mondta Mesterházy Attila pártelnök. Szerinte Gyurcsányéknak keddig van idejük eldönteni, hogy mi szeretnének, ha a kongresszus kérése ellenére sem tesznek le a pártszavazásról, akkor a korábbi terveknek megfelelően szerdán elkezdődik. Gyurcsány Ferenc szerint előbb "gondolkodunk, aztán cselekszünk", hogy mit, azt a jövő hét elején a Demokratikus Koalíció ülésén döntik majd el. "Nyilvánvaló, hogy maradunk a pártban és folytatjuk a dolgunkat, nem ezen áll vagy bukik" - mondta Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc értékeli a kongresszuson történteket

A kongresszuson elfogadott másik két határozati javaslatot a párt elnöksége terjesztette be. Az egyik egy politikai nyilatkozat, amelyben az Orbán-kormány egy évének kritikáját fogalmazza meg az MSZP, ezt nyilvános szavazáson ellenszavazat nélkül, hét tartózkodás mellett fogadta el a kongresszus. Az MSZP honlapján elérhető dokumentum bírálja többek között a kormány adó- és szociálpolitikáját, az egészségügy- és az oktatáspolitikát, de kijelenti azt is, hogy az MSZP "büszke a korábbi szocialista kormányok stabilizációs és modernizációs eredményeire, sikereire és a Horn-kormány mértéktartó és értékadó kétharmados kormányzására".

A harmadik elfogadott, Egység Magyarországért című határozati javaslat az MSZP hitvallásának is tekinthető, a párt önmeghatározását és a követendő politikát foglalja össze 13 pontban. A kongresszus ezt a dokumentumot is nagy többséggel, 293 igen, 16 nem és 2 érvénytelen szavazat mellett fogadta el. Megtalálhatóak benne a párt két, az elmúlt hónapokban egymással vitatkozó részének állításai is: a dokumentum egyrészről kimondja, hogy az MSZP kiáll a "következetes baloldali politika" mellett, ezzel megfelel azoknak a tagoknak, akik a jelenleginél határozottabb, karakteresebb baloldali politikát vártak el a párttól. Egy másik pontban ugyanakkor leszögezik, hogy "az MSZP az európai szociáldemokrácia értékei - a szabadság, igazságosság, szolidaritás, esélyegyenlőség - mentén, a jelen kor kihívásainak megfelelő, progresszív, felelős, modern baloldali politikát kíván képviselni", ami pedig egybecseng azzal a baloldali iránnyal, amelyet a Gyurcsány-féle platform szeretne követni.

Forrás: MSZP Sajtóosztály
A képre kattintva megtekintheti a kongresszusról készített galériánkat!

A kongresszuson éles kérdés volt az is, hogy az MSZP maradjon-e alulról szerveződő párt, vagy inkább vezérelvű pártot szeretnének a küldöttek. A nyilatkozat szerint a tagság az előbbit támogatta, és az MSZP "a tisztújítási gyakorlatában felmenő rendszerű szervezet marad, amely tiszteletben tartja az elkülönült szervezeti szintek autonómiáját". Mivel a határozat kötelező érvényű, ezzel gyakorlatilag értelmét veszti Gyurcsányék pártszavazásának a közvetlen vezetőválasztásra vonatkozó kérdése. A határozat szerint a kongresszus azt is szeretné, ha a párt alapszabálya szigorúbban szabályozná az összeférhetetlenségi és etikai ügyeket, valamint átláthatóbbá tenné a párt gazdálkodását. A kongresszus szerint határozottan fel kell lépni azokkal szemben, "akik veszélyeztetik a párt egységét és választói megítélését".