Orbán és a kormány távozásáért tüntetett az MSZP Miskolcon

Vágólapra másolva!
El kell zavarni a kormányt - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azon a kedd esti demonstráción, amelyet Orbán Viktor és a kormány ellen szervezett a párt. A tüntetésen többek között az igazságosabb adórendszert és a munkahelyek teremtését kérte számon a kormányzó erő pártjaitól.
Vágólapra másolva!

A kormány lemondását és Orbán Viktor miniszterelnök távozását követelte az MSZP egy kedd esti miskolci demonstráción. Mesterházy Attila, a párt elnöke a rendezvényen "nemzetrombolónak" nevezte a jelenlegi kabinetet, és a valódi párbeszédet, a társadalmi igazságosságot, a munkahelyek teremtését kérte számon a kormányon. Mint mondta, rossz irányba megy az ország, több az állástalan, sokan rosszabbul jártak az új adórendszerrel, a Fidesz-KDNP vezette kormány nem tartotta be választási ígéreteit.

Az MSZP elnöke beszédében igazságos adórendszert sürgetett, megemlítette a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítását, a nyugdíjrendszer megváltoztatását, a Mol-részvények visszavásárlását. Azt mondta: a jelenlegi kormányt, amely újabb és újabb terheket rak az állampolgárokra, "el kell zavarni", Orbán Viktor és a kormány intézkedéseivel "lényegében már elvesztette a következő választást (...) a magyar emberek kétharmada azt mondja, rossz irányba megy az ország, és rossz kezekben van".

Mesterházy Attila az MSZP szombati kongresszusán jelentette be, hogy népszavazást kezdeményeznek és tüntetést szerveznek a kormány ellen.