Népszabadság: 11 százalékos leépítés volt a tárcáknál tavaly nyár óta

Vágólapra másolva!
Tavaly július 6. és idén május vége között 11 százalékkal csökkent a létszám a minisztériumoknál - írja pénteki számában a Népszabadság. A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék.
Vágólapra másolva!

Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel a minisztériumokban 2010. július 6. és 2011. május 31. között - írja a pénteki Népszabadság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra tájékoztatására hivatkozva. A tárca szerint, a háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék.

A Népszabadság számításai szerint azonban, ha a 65 ezer ilyen besorolásban lévő közszolgát nézzük, akkor az indoklás nélkül elbocsátottak száma 3200 fő.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint volt, ahol a felszabaduló helyeket nem töltötték be újra, mert például egész osztályok szűntek meg az új kormányzati struktúrában. Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapban arról számolt be, hogy az ő ismeretei szerint nagyjából ötezer kormánytisztviselőnek mondtak fel indoklás nélkül.