Fehér patkány harapott meg egy gyereket Szeged egyik óvodájának udvarán

Vágólapra másolva!
Feltehetően korábban házi kedvencként tartott és utcára tett fehér patkány harapott meg egy kisgyermeket Szegeden.
Vágólapra másolva!

Az Orpheus Állatvédő Egyesület által működtetett szegedi ebrendészet munkatársai fogták be, s helyezték megfigyelésre karanténba azt a fehér patkányt, amely az egyik óvoda udvarán megharapott egy kisgyereket.
Az egyesület közleménye szerint a fehér patkány az állatkereskedések egyik kedvence, bárki, bármikor néhány száz forintért megvásárolhatja.

Nagy valószínűséggel a harapós állat is házi kedvencként kezdte, és megunt állatként végezte, tulajdonosa kitette az utcára. Az állat nagy valószínűséggel nem veszett, így a kisgyermeknek nem kell kockázatoktól sem mentes oltássorozaton átesnie.