Az ország negyven pontján lassítják le a forgalmat a tiltakozók szerdán

Vágólapra másolva!
Félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt tart hét órától több szakszervezet országszerte mintegy negyven helyszínen. A lezárások csak Budapestet és Tolna megyét nem érintik.
Vágólapra másolva!

A korkedvezményes és korengedményes nyugdíj tervezett megvonása, illetve a munka törvénykönyvének módosítása miatt több szakszervezet félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt tart az ország több pontján.

*

A 12.45 órás állapotok:

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint, ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor a jelenleginél nagyobb demonstrációkat szerveznek őszre. "Mivel a kormány a sztrájktörvény módosításával megnehezítette a munkahelyi tiltakozás lehetőségét", ezért az utakon és utcákon a mostaninál sokkal hatékonyabb és erősebb demonstrációkat szerveznek majd - fogalmazott Gaskó.

*

A 12.20 órás állapotok:

Nem okoztak komolyabb fennakadást a közlekedésben a félpályás útlezárások szerda délig - közölte az Útinform. Az ügyeletes szerint legfeljebb 5-10 perces várakozások alakultak ki, ennél valamivel többet a 86-os főúton, Nádasdnál kellett várakozni.

A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára egy, nem sokkal dél előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: több mint ezer gépkocsival vesznek részt a tiltakozók a félpályás útlezárásokon.

*

A 10.43 órás állapotok:

Pest megyében rendkívüli forgalmi rendet léptettek életbe a 4-es és a 10-es számú főúton tartott demonstráció miatt - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Így a 4-es főút Budapest felé vezető forgalmi sávját lezárták a Péteri elágazástól az Üllői körforgalomig, a Szolnok irányából Budapest irányába közlekedő járműveket elterelik Péteri településen keresztül Gyömrő irányába, ahonnan Budapestet a 31-es főúton, vagy az M4-esen közelíthetik meg.

A 10-es főút Pest megyei szakaszán a Dorog irányába tartó sávot szintén lezárták Piliscsabánál a Kopár Csárda parkolójától egy kilométer hosszan és a forgalom szerinti bal sávba terelik az autósokat. A Dorog irányából Budapest felé közlekedők a két forgalmi sáv helyett csak a külső forgalmi sávot vehetik igénybe, így a forgalom mindkét irányba egy-egy sávon haladhat.

*

A 10.36 órás állapotok:

Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyetlen helyszínen demonstrálnak reggel 8 óra óta, Szolnok és Szajol között, a 4-es számú főúton, ahol mintegy kéttucatnyi jármű sorakozott fel. A forgalom a megszokottnál lassabban, de folyamatosan halad és a későbbiekben sem várható jelentős torlódás.

Pest megyében a tiltakozók a "szolgálati nyugdíj nem jutalom", illetve a "jogbiztonság kétharmaddal eltiporva" táblákat tartanak a magasba.

*

A 9.20 órás állapotok:

Vas megyében Szombathely határában, a 86-os számú főúton Csorna irányába zárták le az útpálya felét a vépi elágazótól egy kilométeres hosszban. A forgalmas úton kilométeres kocsisorok alakultak ki. Kiss Zoltán, a Liga Szakszervezetek regionális vezetője nem sokkal nyolc óra előtt egy motoros fűkaszával nyírni kezdte az út menti füvet, többen ugratni kezdték, "Gyakorolj csak, nemsoká ez lesz a munkánk valamennyiünknek" - tudósít az MTI.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Teherautóval is tiltakoznak Pécsen

A Független Rendőr Szakszervezet Baranya Megyei Szervezete Pécsen több mint húsz autóval zárta le a 6-os főút mintegy két kilométeres belterületi szakaszát egy sávon; a demonstráció nem okozott nagyobb fennakadást a reggeli forgalomban.

Bács-Kiskun megyében az 52-es úton, Solt és Dunaföldvár között tucatnyi autó zárja le a félpályát, mely eddig nem okozott fennakadást. Huszár Attila, aki aktív rendőr, a demonstráció céljáról elmondta: ő sem támogatja, hogy valaki 40 évesen elmehessen nyugdíjba, hiszen ha egészséges, életének ebben a szakaszában tud legtöbbet tenni hivatásában. Az ellen viszont tiltakoznak, hogy ha valaki 25 év szolgálati idő után beteg, az ne mehessen el nyugdíjba - tette hozzá.

*

A 9.15 órás állapotok:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy helyszínen zárták le a fél útpályát; Vásárosnaménynál és Záhonynál a tervek szerint egészen csütörtök reggelig. A 4-es főút nyíregyházi szakaszán tüntetők egyike azt mondta az MTI-nek, hogy rossz a közhangulat és nagy a bizonytalanság a rendvédelmi dolgozók között, de reményeik szerint a kormány felfigyel a tüntetésekre és tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezetekkel. A 41-es főúton, Vásárosnamény határában mintegy tizenöt autó áll a sorban, Záhony határában pedig körülbelül harminc jármű áll az út szélén.

Somogy megyében, Kaposvár és Kaposújlak között a 610-es főúton csaknem ötven autóval mintegy hetvenen tiltakoznak, és még legalább ennyi autót várnak ide. A demonstrációhoz itt csatlakoztak a belügyi- és büntetés-végrehajtási dolgozók, vám- és pénzügyőrök, vasutasok, és autóbuszvezetők érdekképviseleti szervezeteinek tagjai.

Székesfehérváron 8 órától 18 óráig tart a félpályás útlezárás a Várkörút és a Piac tér környékén. A tüntetők a Piac tér buszsávjában három busznak elegendő helyet hagynak szabadon a buszmegállóknál.

*

A 8.00 órás állapotok:

A 2-es főút Budapest felé vezető oldalát reggel negyed nyolckor zárták el. Ezután nem sokkal már torlódás alakult ki a 2-es főúton; a szervezők a forgalmat váltakozva engedik Budapest, illetve Dunakeszi irányába az egy sávosra szűkített útszakaszon.

Hajdú-Bihar megyében hat helyszínen, mintegy 150 gépkocsival kezdődött meg a félpályás demonstráció. Debrecen és Bocskaikert között a 4-es számú főúton már reggel negyed nyolcra kilométeres kocsisorok alakultak ki, de az autósok békésen vették tudomásul a tüntetés tényét - közölte az MTI helyszíni tudósítója. Kiss János, a Független Rendőrszakszervezet hajdúhadházi szervezetének tagja, a helyszíni demonstráció főkoordinátora azt mondta, hogy számítottak arra, hogy néhányan dudaszóval jelzik majd nemtetszésüket a forgalomlassítás miatt, de ezt elmondása szerint eddig nem tapasztalták. A Debrecen és Bocskaikert közötti útszakaszon mintegy 40 gépkocsival demonstrálnak. A kocsikon nemzeti lobogókat, szakszervezeti zászlókat és egy árpádsávos zászlót látott az MTI tudósítója.

Győr-Moson-Sopron megyében a 86-os úton demonstrálnak. Mosonmagyaróvár határában reggel 8 órakor tucatnyian vettek részt a forgalomlassító akcióban, mely várhatóan este hét óráig tart. Veszprém megyében összesen kilenc helyszínen tartanak félpályás útlezárást, szintén este 7-ig.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Útlezárás Szeged és Deszk között

Szeged és Deszk között a 43-as úton röviddel 7 óra után kezdődött el a forgalomlassító demonstráció. A csongrádi megyeszékhely felől Makó irányába vezető főút 8-as és 10-es kilométerszelvénye között rendőri felvezetéssel másfél tucatnyi jármű sorakozott föl a kétsávos út egyik oldalán. Az autók egy részére nemzeti színű lobogót tűztek ki az MTI tudósítója szerint.

*

A Liga Szakszervezetek által szervezett demonstrációhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozik tagszervezeti szinten. Részt vesz a megmozduláson az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is.

A Liga Szakszervezetek két héttel ezelőtt döntött arról, hogy június 29-re általános országos sztrájkot és félpályás útlezárást szervez. A korábban tervezett országos sztrájkot végül nem tartják meg, így egész nap közlekednek a buszok és a villamosok Budapesten, de járnak a vonatok is, és a villamosenergia-szolgáltatás sem szünetel sehol.

A reggel 7 órakor kezdődő, egynaposra meghirdetett, de legalább 12 órán át tartó akció keretében Pécsen és Miskolcon fél pályán lezárják a főváros felé vezető utakat, és Budapest és - Tolna kivételével - valamennyi megye nagyobb útvonalain is tartanak forgalomlassító megmozdulást. Lezárásra kell számítani Székesfehérváron, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Tatabányán, valamint további nagyobb városokba vezető utakon, például Gyulánál és Szegednél.