Lerobbant mentőhelikopter torlaszolja el az utat Tabajd és Vál között

Vágólapra másolva!
Elromlott egy mentőhelikopter, amely egy biciklizésben megsérült gyerek ellátása után nem tudott felszállni a 8111-es számú útról, a Fejér megyei Tabajd és Vál között. A fejsérülést szenvedett fiút végül nem kellett kórházba szállítani. A helikopter műszaki mentésének idejére félpályás útzár van az érintett szakaszon.
Vágólapra másolva!

A Vál irányába bicikliző, tizenöt éves fiú eddig tisztázatlan körülmények között leesett a kerékpárjáról, beverte a fejét, és elvesztette az eszméletét az elsődleges adatok szerint - közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A bicskei rendőrkapitányságra érkezett bejelentés a fiú balesetéről, majd ezután Budapestről mentőhelikopter érkezett hozzá.

A mentőknek a helyszínen sikerült ellátniuk a fiút, akit nem kellett kórházba vinni, mert - mint kiderült - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A fiú ellátása után a mentőhelikopter - amely az úton landolt - fel akart szállni, ez azonban nem sikerült, mert a gép meghibásodott, így jelenleg is elfoglalja az út egy részét.

A szerelők már elindultak Budapestről, hogy elhárítsák a hibát. A 8111-es úton félpályás útzár van, a rendőrök váltakozó irányból engedik a forgalmat.