Magyar Nemzet: Hangfelvételeket is felhasználhatnak a volt titkosszolgálati vezetők ellen

Vágólapra másolva!
A titkos felvételeket az ügyészség által kihallgatott egyik személy készítette a ruhája alá rejtett mikrofonnal, miközben részt vett politikusok és közéleti személyiségek tárgyalásain - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a bizonyítékoknak közük lehet Jakubinyi Róbert és Földesi-Szabó László őrizetbe vételéhez.
Vágólapra másolva!

Hangfelvételek is bizonyítékul szolgálhatnak a volt titkosszolgálati vezetők elleni eljárásokban - írja a Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A napilap információi szerint a felvételeket az ügyészség által kihallgatott egyik személy készítette a ruhája alá rejtett mikrofonnal, miközben részt vett politikusok és közéleti személyiségek tárgyalásain. A lap további részleteket nem közölt a felvételt készítő személyéről, de információik szerint a bizonyítékoknak közük lehet Jakubinyi Róbert és Földesi-Szabó László nyugállományú rendőr ezredes őrizetbe vételéhez.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a kémkedés az elsőként meggyanúsított Galambos Lajos főigazgatósága alatt történt, és ezt tárhatta fel az a közel féléves titkos művelet, amelyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat folytatott le, mielőtt feljelentéssel fordult volna az ügyészséghez. Sebes Péter, Szilvásy György ügyvédje a Hír Televíziónak azt mondta, hogy a volt miniszterre is Galambos Lajos tett terhelő vallomást.

A Budapesti Katonai Ügyészség a múlt héten gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost. A polgári elhárítás kémkedéssel gyanúsított volt vezetőjét pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Aznap Szilvásy Györgynél tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját.