Kis csoportokban közlik az elbocsátást az MTVA-nál

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) új vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
Megkezdődtek az elbocsátások a közmédiánál, információnk szerint szerdán óránként kisebb csoportokban hívják be az embereket a vezetők irodáiba, ahol vagy a felmondást vagy új munkakörüket közlik velük. A közmédiától a jelenlegi dolgozók nagyjából hatodát, ötszázötven embert bocsátanak el, a legtöbbet a Magyar Televízió egykori munkatársai közül.
Vágólapra másolva!

Ötszázötven fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be kedden a munkaügyi központoknak Böröcz István, a Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. Az MTVA közleménye szerint szerdától tájékoztatják a munkavállalókat, hogy "számítanak-e a munkájukra a továbbiakban".

Információnk szerint kedd délután értesítették a dolgozókat a Magyar Rádiónál, hogy szerdán reggel melyik vezető irodájában kell megjelenniük. Úgy tudjuk, négyes-ötös csoportokban hívják be az embereket, ahol egy papírt nyújtanak át nekik, amely a felmondásukat vagy az új munkaszerződésükről szóló javaslatot tartalmazza.

A közmédiumok nagyjából háromezer dolgozóját január elsejétől alkalmazó MTVA május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítés szándékát. Az MTVA eredetileg hatszáz fő elbocsátásra tett javaslatot, az érdekképviseleteknek átnyújtott statisztikák szerint a legtöbb embert az MTV egykori munkatársai közül küldenek el (285), ezt a Magyar Rádió (162), a Duna Tv (124) és az MTI (28) követi. Az MTVA az év végéig újabb négyszáz fő elküldését tervezi.

Az MTVA keddi közleménye szerint az elbocsátottak előzetes értesítőt kapnak, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy harminc nap múlva munkaszerződésüket megszünteti az MTVA. Az elbocsátottakat az értesítés átadását követő második naptól kezdve felmentik a munkavégzés alól.

Az MTVA hangsúlyozza, hogy az elbocsátottaknak "álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást biztosít", illetve létrehoz egy 25 millió forintos segélyalapot a leépített dolgozók támogatására. Az MTVA úgy zárja közleményét, hogy "ez a döntés - bármilyen nehéz is - hozzájárul ahhoz, hogy kedveltebb, hasznosabb és gazdaságosabban működő közmédiumok jöjjenek létre".