"Nonszensz" beruházásokról, elszórt pénzről szól Tarlós Fehér Könyve

Vágólapra másolva!
Többek között gyanús madeirai és ciprusi továbbképzésekről, elszúrt Alstom-szerződésről, az útra szórt só miatt elfolyt százmilliókról, milliárdos adósságokban úszó BKV-ról szól a Tarlós István főpolgármester irányításával összeállított Fehér Könyv. Az ötvenoldalas problémalista arról szól, hogy a jelenlegi városvezetés szerint milyen örökséget hagyott itt a Demszky-korszak - bár az előző főpolgármester nevét egyszer sem említi a szöveg.
Vágólapra másolva!

A Tarlós István főpolgármester által szerdán bemutatott kiadvány, a Fehér Könyv a bevezetője szerint az előző városvezetéstől megörökölt problémákat állították össze a kiadványban. "A 2006 és 2010 közötti önkormányzati választási ciklusban eluralkodó demokráciadeficit egyik legsúlyosabb következménye a közpénzekkel való felelős gazdálkodás fölötti kontroll elvesztése lett. Hogy mindez hova vezethet, azt a közvélemény számára a BKV botránysorozat néven elhíresült ügyek tették nyilvánvalóvá" - olvasható a szövegben. A gyűjtés egyik oka, hogy Tarlósék szerint a budapestieknek joguk van tudni, hogy az új városvezetés milyen helyzettel nézett szembe, amikor átvette az irányítást.

A dokumentumból (amely innen letölthető) kiderül, hogy Budapest adósságállománya az átadás-átvételkor 172 milliárd forintra rúgott, a BKV adósságaival együtt pedig több, mint 1000 milliárd forintról van szó. A fedezetlen hiány mértéke a költségvetésben 173 milliárd forint volt.

A legtöbb problémás ügyet a főváros cégei körül sorolja fel a Fehér Könyv. Ezek nagyobb része már ismert probléma. A legérdekesebbek a következők:

- A Fővárosi Távhőszolgáltatónál 18 szerződést vizsgál a rendőrség, és a Csepeli Hőszolgáltató ügyében büntetőeljárás van folyamatban. Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2010 év végére csődközeli helyzetbe került, 700 millió forint rendkívüli támogatásra volt szüksége. Előnytelen szerződések miatt több feljelentés született, a beléptető rendszer tenderével kapcsolatban, illetve a Rác fürdő projektjének ügyében nyomozás folyik.

- A Főkertnél a biztosításokon, irodaszer-beszerzéseken, az internetszolgáltatáson, a játszótér-karbantartáson és a gépjárműszervizen, a Főkétüsznél az informatikai beszerzések körül keletkeztek "irreális költségek".

- A Fővárosi Közterület-fenntartóról kiderült, hogy úgy szerzi be az útszóró sót, hogy lemondott a súly ellenőrzéséről, a becslések szerint ezzel 300-500 millió forint kár érte - a rendőrség nyomoz.

- A BKV körüli problémákról az ötvenből összesen 10 pont szól. Ezek között szerepel például a négyesmetró-beruházás, amellyel kapcsolatban a Fehér Könyv megemlíti, hogy a BKV-val szemben 800 vállalkozói követelés keletkezett, amelyek összege mintegy 80 milliárd forint. A szöveg felsorolja az elszúrt vis maior-pont miatt nagy problémát okozó Alstom-ügyet, ahol az előállt helyzetben körülbelül 180 milliárd forint elvesztését kockáztatja a főváros. Szerepel még a járműfelújítások elmaradásából adódó 800 milliárd forintos "belső adósságállomány" a BKV-nál, illetve a cég 73 milliárd forintos hitelállománya.

- A részben uniós projektek körül a következők esetében lát nagy problémákat a húszoldalas összefoglaló: a Margit híd felújítása, a Budapest Szíve Program, a Csepeli gerincút építése, a Városligeti Műjégpálya-rekonstrukció. Többnyire a rossz előkészítést és a zavaros megvalósítási szerkezetet sorolja fel a problémák között a Fehér Könyv.

- A ppp-konstrukcióban megvalósuló CET-projekt is szerepel a felsorolásban, ennek fő problémája a szöveg szerint, hogy a szerződést annak idején úgy kötötték meg, hogy "a 8,6 milliárdos beruházásért cserébe a Fővárosnak 25 év alatt 31 milliárd forint szolgáltatási díjat kell fizetnie, ami nonszensz". A Főváros a beruházással kapcsolatban büntető feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatt.

- "Elmondható, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat gyakorlatilag semmiféle gazdasági kontrollt nem gyakorolt intézményei felett" - jelenti ki a szöveg a fővárosi egészségügyi intézményekről. A kórházak adósságállománya eszerint tavaly év végén 6,5 milliárd forint volt, míg idén májusra - "az alapvetően rossz struktúrából fakadóan" - eléri a 9 milliárd forintot.

- A kulturális területen a József Attila Színházat említi a Fehér Könyv, amelyet az előző vezetés 270 millió forintos hiánnyal adott át. Az ügyben a főváros feljelentést tett. A Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft.-nél "olyan belső szabálytalanságok, indokolatlan és szabálytalan kifizetések, szerződéskötések és elszámolások történtek", melyek mintegy 300 millió forint kárt okoztak a Fehér Könyv szerint. A Budapesti Vidámpark Zrt.-t "katasztrofális pénzügyi helyzetben" vette át a város, "2010 őszén akut likviditási krízis alakult ki, (...) a társaság gyakorlatilag csődhelyzetben volt. A Fővárosi Önkormányzatnak 2010 őszétől összesen 360 millió forint költségvetésben nem szereplő tulajdonosi kölcsönt kellett folyósítania a társaság pénzügyi helyzetének stabilizálása érdekében."

- A BTH Budapesti Turisztikai Kft. múltjában a Fehér Könyv szerint hemzsegnek a furcsa, szükségtelennek tűnő, és teljesítésekkel nem vagy alig igazolt szerződések. Egy esetben nyomozás is folyik, ez a céges kiküldetésekkel kapcsolatos. "A cég gazdasági vezetője minden évben, ismert és kedvelt nyaralóhelyeken, Cipruson, Madeirán vett részt sok százezer forintos költségű gazdasági továbbképzésen" - áll a szövegben.

Az utószó szerint mára a fővárosnál a "csontvázak jórészt kikerültek az íróasztal fiókból", és megkezdődött a problémák kezelése. A Fehér Könyvet bemutató sajtótájékoztatóról szóló korábbi cikkünket itt olvashatja.