Gázszivárgás miatt kiürítettek egy társasházat Miskolcon

Vágólapra másolva!
Eltört egy gázvezeték egy munkagödörben Miskolcon, a diósgyőri városrészben kedden késő este. A gázszivárgás miatt ideiglenesen kiürítettek egy társasházat, a lakók éjfél körül térhettek vissza az otthonaikba.
Vágólapra másolva!

Kedden késő este gázszivárgáshoz riasztották a miskolci tűzoltóságot, a diósgyőri városrészben - közölte a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy az Árpád utcában, a villamosvonal korszerűsítésénél keletkezett munkagödörben egy városi gázvezeték tört el kedden késő este, és ömlött belőle a gáz.

Az érintett útszakaszt lezárták, a tűzoltók egy védősugarat szereltek fel a veszély csökkentésére, valamint intézkedtek a közeli társasház ideiglenes kiürítéséről, áramtalanításáról.

A tűzoltóság szóvivője hozzátette, hogy a veszélyhelyzetet a helyszínre érkező gázszolgáltató szakembereivel közösen szüntették meg, a lakók éjfél körül visszatérhettek otthonaikba.