Megtalálták a holokauszt-emlékműről lefűrészelt fél pár cipőt

Vágólapra másolva!
Egy zalabaksai férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy a zalaegerszegi holokauszt-emlékmű bronzszobrairól lefűrészelt két fél bőröndöt és egy fél pár cipőt, majd ellopta azokat. A férfit szerdán őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több darabot lefűrészelt és ellopott a zalaegerszegi Göcseji úton levő holokauszt-emlékmű bronzszobrairól. A lopás miatt hétfőn tett feljelentést a Zalaegerszegi Zsidó Hitközösség elnöke - közölte a rendőrség.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy a szobrokról két fél bőröndöt, valamint egy fél pár cipőt lefűrészeltek és eltulajdonítottak. A bűncselekmény elkövetése miatt a szobrokban több mint kétszázezer forint kár keletkezett, az emlékhely megrongálása pedig további károkkal járt - olvasható a rendőrségi közleményben.

A nyomozati adatok alapján a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai szerdán elfogtak és őrizetbe vettek egy zalabaksai férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a bűncselekményt elkövette. A rendőrök megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított szoborelemeket is. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását.