Eltűntek a tilosban cigizők a budapesti megállókból

Vágólapra másolva!
Megtanulták a budapestiek, hogy a buszmegállókban és az aluljárókban tilos dohányozni, a közterület-felügyelőknek leginkább olyanokra kell rászólniuk, akik elfelejtik, hogy tiltott helyen gyújtanak rá. Míg az aluljárókban dohányzókra az első négy hónapban összesen több mint félmillió forint bírságot szabtak ki, a következő hat hónapban már csak 60 ezer forintot. A megállókban dohányzók közül fél év alatt csak hat embert büntettek meg.
Vágólapra másolva!

A tömegközlekedési járművek megállóiban fél éve tilos a dohányzás Budapesten, az aluljárókban pedig tavaly szeptember óta. A Fővárosi Közterület-felügyelet (FKF) szerint kevés munkájuk akad a szabályok betartatásával, az emberek ugyanis elfogadták a korlátozást.

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő aluljárókban tavaly szeptember 5-e óta tilos rágyújtani. Egy hónapig volt türelmi idő, ezalatt összesen 601 embert figyelmeztettek a tilalomra a közterület-felügyelők. Tavaly október óta büntetnek is: az FKF az [origo] kérdésére közölte összesítéséből kiderül, hogy az első néhány hónapban még jóval többször szabtak ki büntetést, mint január óta.

Szeptember 5-e és december között ugyanis 145-ször szabtak ki helyszíni bírságot aluljárókban dohányzókra, és 100 esetben tettek feljelentést. A kiszabott bírság átlagosan 3-4000 forint volt, összesen pedig 530 ezer forint. 2011-ben viszont mostanáig mindössze 17-szer bírságoltak (3-50 000 forint értékben) és 33-szor tettek feljelentést. A kiszabott bírság összege összesen 60 000 forint.

A szabályok szerint a BKV-megállókban dohányzókra február eleje óta 3-20 ezer forint helyszíni bírságot, vagy 50 ezerig terjedő szabálysértési bírságot lehet kiszabni - ez utóbbi akkor fordul elő, ha feljelentést tesznek a közterület-felügyelők. Az FKF szerint nem cél a büntetés, sokkal inkább a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

A szabály életbe lépése után szintén volt egyhónapos türelmi időszak, azóta összesen 971 embert kellett figyelmeztetni arra, hogy nem szabad cigizni a megállóban, de büntetést csak 7 emberre szabtak ki, akkor is csak 3-5000 forint értékben. A közterület-felügyelők 6 esetben tettek feljelentést.

Az FKF tapasztalata szerint "az emberek nagy része elfogadta, megszokta a dohányzási tilalmat az aluljárókban és a megállókban is". "Említésre méltó, hogy maguk a megállóban várakozó utasok is rászóltak a dohányzókra, figyelmeztették őket a tilalomra" - közölte az FKF. A közterület-felügyelők először egyes kiemelt területeken koncentráltan ellenőriztek, itt szerintük érezhetően csökkent is a tiltott helyen cigizők száma. Most már csak a szokásos járőrszolgálat keretében figyelnek a közterület-felügyelők a dohányzókra, más szabályok betartatása mellett.

Méterben mérik a tiltott területet
A dohányzási tilalom a tömegközlekedési eszközök megállóira vonatkozik, mely vagy jól láthatóan elkülönített terület (például járdaszigettel, korláttal), vagy ha egyéb jelzésekből nem lehet következtetni a megállóhely határaira, akkor az állomást jelző táblától mérethatárok szabják meg a tilalmi korlátokat. Minden esetben 2 méter szélességű, az autóbusz, trolibusz csuklós jármű esetében 18 méter hosszú, egyéb jármű esetén 12 méter hosszú, kettős megálló esetén pedig 36 méter hosszú területet kell érteni. Villamosoknál és a HÉV járműveinél is a 2 méter szélesség megtartása esetén az előbbinél 35 méter hosszú, az utóbbinál 120 méter hosszú területet kell érteni. A dohányzási tilalom vonatkozik a megállóhelyeknél létesített utasváróhelyekre is - közölte az FKF.