Népszavazást tartana a visszamenőleges hatályú jogszabályokról az MSZP

Vágólapra másolva!
Benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz Mesterházy Attila, a párt elnöke. Az MSZP arról kérdezné meg az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila az MSZP június 18-i kongresszusa előtt jelentette be, hogy az ellenzéki párt népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú jogalkotás megtiltása érdekében. A párt elnöke csütörtökön hivatalosan is benyújtotta a népszavazási kezdeményezést, amelynek kérdése: "Egyetért-e Ön azzal, hogy új jogszabálynak az érintettekre nézve hátrányos rendelkezését a jogszabály hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozóan ne lehessen alkalmazni?"

Mesterházy Attila indoklása szerint a visszamenőleges hatályú törvénykezési tilalmat a Fidesz-KDNP pártszövetség az MSZP indítványa ellenére a 2010. november 16-án elfogadott alkotmánymódosításakor nem volt hajlandó az alkotmányban rögzíteni. Nem tartalmazza ezt a kötelezettséget illetve korlátot Magyarország új alaptörvénye sem. Az MSZP elnöke szerint ilyen intézkedés volt az elmúlt évből a 98 százalékos különadó, a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak államosítása, a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjak átmeneti idő nélküli megszüntetése, a rokkantnyugdíjasok juttatásainak veszélybe kerülése. Szerinte ezek az intézkedések sértik a jogbiztonságot.