Der Spiegel: Orbán újabb támadást indított az újságírók ellen

Vágólapra másolva!
A közmédiában zajló elbocsátásokról közölt cikket a Der Spiegel című német hetilap online kiadása. Az írás szerint a fellépés kemény, amellyel a kormány megvárta a soros uniós elnökség végét. A lap példátlannak nevezi az elbocsátások mértékét, a közszolgálati médiumokat pedig nyíltan jobboldalinak írja le.
Vágólapra másolva!

Magyarország jelenleg következetesen mind inkább eltávolodik az európai értékektől és mércétől - írja a Der Spiegel című német hetilap online kiadása A miniszterelnök újabb támadást indít az újságírók ellen című cikkében. A szerző, Keno Verseck többek között felsorolja, hogy egy törvényjavaslat szerint a munkanélkülieket közmunkára kényszeríthetik, ha pedig a közmunka helyszíne túl távol van, akkor munkatáborokban szállásolhatják el őket. A cikk szerint az új választási törvényt pedig úgy alkották meg, hogy az Orbán Viktornak és pártjának a hosszú távú hatalmon maradását segítse.

A cikk kitér arra is, hogy Ven Csia-pao kínai miniszterelnök magyarországi látogatása előtt Orbán Viktor dicsérte a kínai modellt, a Kína-ellenes tüntetéseket pedig a hatóságok haladéktalanul betiltották.

Alighogy véget ért a magyar soros uniós elnökség, Orbán és pártja ugyanazt a vitatott médiapolitikát folytatja, amely már fél évvel ezelőtt is kemény kritikákat váltott ki - írja a cikk, megemlítve, hogy most a tömeges elbocsátások vannak soron a lap szerint nyíltan jobboldali közszolgálati médiában. A cikk példátlannak nevezi az elbocsátások mértékét, hiszen a több mint háromezer alkalmazott csaknem harmadának mennie kell őszig. A szerző külön kiemeli, hogy teljes szerkesztőségeket szüntetnek meg, távoznia kell például az MTV parlamenti tudósítói stábjának. A kirúgottak között ugyanakkor nemcsak olyanok vannak, akiket nyilvánvalóan a hatalom bírálóinak tartanak. Távoznia kell sok elismert és díjazott újságírónak is, akik a minőséget és a kiegyensúlyozottságot képviselték a bel- és külpolitikai híradásokban - írja a lap.

A régóta tervezett elbocsátásokat hivatalosan a megtakarítási kényszerrel és a reformok szükségességével indokolják. A hatalmas adósság miatt a közszolgálati rádió és televízió átszervezése valóban megkerülhetetlen - emlékeztet a lap, de hozzáteszi, hogy az ellenzék szisztematikus politikai tisztogatásról beszél. A cikk megemlíti, hogy röviddel a kirúgások előtt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter arra intette Orbán Viktort, hogy tartsa tiszteletben a sajtószabadságot és a demokráciát.

A lap felsorolja az elmúlt hónapok magyar médiapolitikájának legfőbb állomásait, majd Bogár Zsoltot, a Magyar Rádió kirúgott szerkesztőjét idézi, aki azt mondta, a kormány megvárta a soros uniós elnökség végét, és most a saját klientúráját helyezi el a médiában. Aki nem tartozik ide, annak mennie kell - mondta a lapnak Bogár. A cikk beszámol arról is, hogy a magyar újságírók folyamatos tiltakozást szerveznek az elbocsátási hullám ellen, az azonban aligha lesz hatással a kormányfőre, akit 99,7 százalékkal újra pártelnöknek választottak.