Hatszázmilliós keretből gyárt új díszleteket az MTVA

Vágólapra másolva!
Díszletek gyártására, kivitelezésére és "egyéb szcenikai feladatok ellátására" írt ki 600 millió forintos keretösszegű pályázatot a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a nyílt pályázatot júniusban írta ki az MTVA, de az érvénytelen lett, mert nem volt három érvényes pályázat.
Vágólapra másolva!

"Az MTVA stúdióiban, illetve Magyarország területén található stúdiókban és külső helyszíneken használni kívánt díszletek teljes körű gyártása, kivitelezése, és első alkalommal való beépítése és szükség szerint bontása, valamint szállítása" - erre írt ki pályázatot Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) még júniusban.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetményben az szerepel, hogy a szerződés tárgya még minden ezzel kapcsolatos "egyéb szcenikai feladat elvégzése, mely magában foglalja a speciális, egyedi feladatok ellátását is (látványtechnika, speciális színpadgépészet, berendezések, kellékek gyártási, kivitelezési, szállítási igények kielégítése)".

A hirdetmény szerint a megkötendő szerződés kerete 600 millió forint áfa nélkül (ez áfával 750 millió forint).

A nyílt pályázatot idén június 3-án tette közzé az MTVA, és a Közbeszerzési Értesítő szerint június 29-én az eljárást eredménytelennek hirdették ki, "tekintettel arra, hogy az érvényes ajánlatot benyújtók száma nem éri el a hármat". A pályázatot ezért július 6-án ismét kiírta az MTVA.