Népszabadság: Gyanúsítottként hallgatták ki az Eclipse-ügy korábbi nyomozóit

Vágólapra másolva!
Titokban lecserélték az Eclipse-ügy nyomozását korábban felügyelő ügyészt, a nyomozás kezdeti szakaszában részt vevő nyomozókat pedig azzal gyanúsítják, hogy el nem hangzott beszélgetések lehallgatási jegyzőkönyvei kerültek a nyomozati anyagok közé - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban bűncselekmények gyanúját is felvető szabálytalanságok és egyértelműen bűncselekménynek minősülő manipulációk miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Eclipse-ügy nyomozásának kezdetén az ügyben eljáró nyomozócsoport némely vezetőjét és munkatársát - írja a pénteki Népszabadság meg nem nevezett értesülésekre hivatkozva.

A lap úgy tudja, titokban lecserélték a nyomozást felügyelő ügyészt is, ami a lap szerint azt sejteti, hogy felettesei őt is felelősnek tartják a történtekért, ha másért nem, azért, mert nem vette észre időben a később napvilágra került szabálytalanságokat.

A Népszabadság emlékezetet rá, hogy korábban előkerült egy lehallgatásról készült jelentés, ami Pintér Sándor lányának egyes telefonbeszélgetéseit tartalmazta, aki akkoriban az Eclipse Zrt. alkalmazásában állt. A nyomozás során azonban komoly kétségek merültek fel a "lehallgatási anyagok hitelességét illetően". A lap szerint ezért folyik most büntetőeljárás a nyomozás egykori, a vámőrségtől időközben nyugdíjazott irányítója ellen is. A Népszabadság információi szerint az Eclipse-ügyben felhasznált egyes lehallgatási anyagokon ténylegesen nem az hallható, ami a nyomozati iratokban olvasható.

Ahogy arról az [origo] korábban beszámolt, az Eclipse Zrt. ügyében 2010 márciusában hét embert helyeztek előzetes letartóztatásba, köztük a cég tulajdonosait. Az elfogott részvényesek között volt P. László is, aki a Zömök Kft. tulajdonosa is, és akiről a csütörtökön megjelenő Heti Válasz azt írta, hogy érintett lehet a kémügyben. A lap szerint ő a Szilvásy-ügyben a negyedik gyanúsított, akinek az volt a feladata, hogy poligráfos hazugságvizsgálatokkal szűrje ki, milyen útvonalon szivárognak titkosszolgálati információk a Fideszhez (részleteket itt olvashat). A lap saját következtetéseire alapozza ezt az állítását.

Az Eclipse Zrt. vezetői ellen áfacsalás és pénzmosás gyanújával nyomoztak a vámosok és rendőrök is. A gyanú szerint az állami megrendeléseket is elnyerő informatikai cég fiktív építőipari cégeken keresztül próbálta eltüntetni nyereségét, hogy ne kelljen utána adót fizetnie, és a gyanú szerint nagyjából hárommilliárd forintnyi áfát nem fizettek be (itt olvashatja a részleteket). A vámosok tavaly a Blikk szerint egymilliárd forint értékben zárolták a cég, illetve tulajdonosainak vagyonát, lefoglaltak több nagy értékű gépkocsit: egy Ferrarit és egy Porschét, illetve még keresnek egy Lamborghinit.

Az Eclipse Zrt. többször is kapott állami cégektől megbízást úgy, hogy azt nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva mentesítették a nyílt közbeszerzés alól. Az ilyen beszerzéseket olyankor szoktak igényelni az állami cégek és hivatalok, ha felmerül, hogy azok teljesítése nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkat is érinthet.