Másfél mázsás betontömb zuhant az útra a pécsi magasházról

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy másfél mázsás vasbetontömb a huszonöt emeletes pécsi "magasházról" kedden, nem sérült meg senki. A rendőrök a helyszínen vizsgálják, hogy magától esett-e le a súlyos betontömb az életveszélyessé nyilvánított épületről.
Vágólapra másolva!

Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy Pécs egyik forgalmas útjára, az épület melletti Szigeti útra zuhant egy másfél mázsás betontömb a huszonöt emeletes "magasházról" kedden. Nem sérült meg senki, ugyanis a forgalmas úton éppen akkor nem járt senki. A rendőrök a helyszínen vizsgálják, hogy magától esett-e le a súlyos tárgy, amelynek elszállításához feltehetően emelőszerkezetre lesz szükség.

A Közép-Európa legmagasabb üresen álló épületeként a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült pécsi "magasházat" 1989-ben életveszélyessé nyilvánították, és kiürítették. Szakértők úgy ítélték meg, hogy a jugoszláv technológiával készült, úgynevezett IMS épületszerkezet összetartó acélkötelei a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken erős korróziónak indultak. Amikor a feszítőhuzalok keresztmetszete a felére csökkent, az épület elveszítette statikai biztonságát.

Az után, hogy a város 360 millió forintos hozzájárulásával 2003 őszére elvégezték a statikai megerősítést, az önkormányzat többször is értékesítette az épületet, de azt a mai napig sem sikerült hasznosítani. Legutóbb a spanyol Milton csoportnak adták el 410 millió forint plusz áfáért, egy ingatlancsomag részeként.

Az önkormányzat a legújabb tervek szerint lebontatná az ingatlant, és két éven belül közigazgatási szolgáltató központot építtetne a helyére. Szakértők szerint csak a bontási munkák egymilliárd forintba is kerülhetnek. Korábbi sajtóhírek szerint a "magasházba" rendszeresen szöknek be fiatalok.