Rabosították a Jobbik miskolci frakcióvezetőjét

Vágólapra másolva!
Becsületsértési ügyben hallgatták meg Szegedi Mártont a miskolci rendőrkapitányságon. A Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetőjét rabosították, majd hazaengedték. Ügyvédje szerint a politikus semmilyen jogszabályt nem sértett meg.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatták meg, majd rabosították Szegedi Mártont, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci elnök-frakcióvezetőjét a miskolci rendőrkapitányságon. Szegedi Márton közölte: az eljárást Káli Sándor - Miskolc korábbi polgármestere (MSZP) - kezdeményezte, amiért ő egy tavaly szeptemberi jobbikos választási kiadványban "összefüggésbe hozta személyét azokkal az adatokkal alátámasztott visszaélésekkel, amelyeket az elmúlt nyolc évben a szocialista városvezetés követett el a borsodi megyeszékhely adófizetőinek a kárára".

A kihallgatás után a miskolci rendőrkapitányság munkatársai rabosították Szegedi Mártont, majd hazaengedték. Szegedi Márton védőügyvédje elmondta, még kedden beadvánnyal fordulnak a nyomozóhatósághoz, mert szerintük az elnök-frakcióvezető semmilyen jogszabályt nem sértett meg.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a miskolci rendőrkapitányságon - egy becsületsértési ügyben - valóban gyanúsítottként hallgatták meg Szegedi Mártont, de további részleteket nem kívánt közölni.