Versend polgármestere a Facebookon jelentett csődöt

Vágólapra másolva!
A Facebookon jelentette be Versend polgármestere, hogy csődbe ment a település. Kárász István megküldte a bíróságnak a felszámolási eljárás iránti kérelmet.
Vágólapra másolva!

Öt igen szavazattal, egyhangúlag döntött Versend képviselő testülete a felszámolási eljárás mellett. Kárász István polgármester a hétfői döntésről és az okokról a Facebookon tájékoztatta a település lakóit.

Az "A hétszázát, de kellemetlen!" felütéssel induló levélben a polgármester a többi között felsorolja, hogy Versend képviselő-testülete 48 millió forintos banki tőketartozást és 24 millió forintos beszállítói tartozást örökölt a 2010. októberi átadás-átvételnél. A település a segélyek kifizetéséhez 1,4 millió forint hitelt vett fel 2010 decemberében, de 2011 májusában már ismét tartozott a segélyekkel és a bérekkel.

A település pályázott az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak kiírt támogatásra is, de az igényelt 58,8 millió forint helyett alig kétmilliót kapott.

A költségvetés módosítása után is még 48 millió forint hiányzott a tárgyévi kiadásokhoz. A képviselő-testület megküldte a megyei bíróságnak a felszámolás iránti kérelmét.