Hatalmas dugó van a budai alsó rakparton


Margit híd felújítás, lezárták az út híd alatti szakaszát, budai alsó rakpart, dugó, kocsisor
Vágólapra másolva!
Több kilométeres kocsisor torlódott össze csütörtökön a budai alsó rakparton mindkét irányban a Margit híd felújítása miatt.
Vágólapra másolva!

A Margit híd felújítása miatt le kellett zárni az alsó rakpartot, emiatt az egyik irányban a Mozaik utcáig áll a dugó, és mostanra a másik irányban is jelentős torlódás alakult ki - mondta a Fővinform ügyeletese.

Mivel az autókat a felső rakpartra terelik, az Árpád fejedelem útja is nehezen járható - tette hozzá Havasi Zsolt.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

Több kilométeres dugó alakult ki Budán, az alsó rakpart lezárása miatt

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai közleménye szerint a budai oldalon csütörtöktől augusztus 5-ig, Pesten pedig augusztus 6-tól 14-ig tart a lezárás. A szakaszos lezárások kizárólag a hídfők hosszában érintik a rakpartokat, a felső rakpartot, valamint a hídfők környezetében lévő le- és felhajtók forgalmát nem zavarják.

A lezárások az említett napokon hajnali 5 órától este 10 óráig érvényesek.