Magyar Nemzet: Megnövekedett feladatai miatt gyors segítséget kér a Fővárosi Bíróság

Vágólapra másolva!
Kilenc büntetőügyi és három gazdasági bírót kér vidékről a Fővárosi Bíróság - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, megnövekedett feladatai miatt szeptembertől még a tárgyalótermek kijelölése is gondot okozhat majd a bíróságnak.
Vágólapra másolva!

Feladatai végrehajtásához gyors segítséget kért a Fővárosi Bíróság (FB) - írja a pénteki Magyar Nemzet.

A bíróságnak összesen 242 kiemelt országos büntetőügy elsőfokán kell eljárnia, másodfokon pedig további harminc eljárást vehetnek át - mondta a lapnak Szemán Felicitász elnökhelyettes. A törvények végrehajtásához, a közérdeklődésre számító büntetőeljárások tárgyalásainak felgyorsításához személyi, tárgyi és infrastrukturális feltételeiken is módosítani kell, mert a nyári ítélkezési szünet után nagy gondot okozhat még a tárgyalótermek kijelölése is - fogalmazott.

Az FB sürgősen kéri az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól, hogy vidékről csoportosítsanak át hozzájuk kilenc büntetőügyi és három gazdasági bírót, és biztosítsanak nekik irodaházat. A Magyar Nemzet úgy tudja, hamarosan a Fővárosi Bíróság kiemelt ügyeihez kerülhet a terézvárosi ingatlanügy, és a BKV-ügyet is az FB tárgyalhatja.