Bozótirtással kezdik meg az első új közmunkát Gyöngyöspatán

Vágólapra másolva!
Hétfőn indul az új közmunkaprogram Gyöngyöspatán, ahol negyven ember állhat munkába, hogy bozótot irtson és erdőt telepítsen - írja a Magyar Nemzet. A környéken főleg romákat toboroztak, a közmunkára pályázat helyett kormánydöntéssel ítéltek pénzt a településnek.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg tervezett júliusi indulás helyett augusztus elsején kezdődik meg az első közmunkaprogram Gyöngyöspatán - írja a szombati Magyar Nemzet a település jegyzőjére hivatkozva. A lapnak Mátyás István jegyző azt mondta, hogy csaknem 20 millió forint áll rendelkezésre a negyven közmunkás bérére, a szerszámok és a munkaruhák beszerzésére.

Gyöngyöspatán túlnyomó részt helyben toborzott, hátrányos helyzetű emberek kapnak munkalehetőséget, a munkások néhány főt leszámítva mind romák - mondta a lapnak a jegyző. A közmunkások bozótot irtanak majd, és erdőt telepítenek napi nyolc órában.

A gyöngyöspatai közmunkaprogramot a Belügyminisztérium helyettes államtitkársága szervezi, miután a minisztérium egy hónapja átvette a területet a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Az átszervezés nem pusztán adminisztratív jellegű, a Magyar Nemzet szerint a kormány azt tervezi, hogy az új közmunkarendszerben a reaktivált rendőrök és a honvédség is szerepet kap majd. A lap úgy tudja, hogy a kormány tervei szerint a következő években több százezer ember dolgozik majd a közfoglalkoztatási rendszerben, a fegyveres testületek pedig a munka logisztikai szervezésében és lebonyolításában, például a munkásbrigádok mozgatásában, a munka szervezésében és felügyeletében kaphatnak feladatot.

Az új közmunka-rendszer a jogszabályok szerint január elsején indul, a Gyöngyöspatán induló mintaprogram a lap szerint még nem ezt hivatott tesztelni. A településen indított program annyiban új, hogy a térség nem pályázaton, hanem kormányrendelet alapján kapott pénzt a munkára, miután júliusban a kormány kiemelt térséggé nyilvánította a környéket. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott települések egyedi kormánydöntéssel juthatnak hozzá közmunkára szánt pénzhez.