Versenytársak nélkül nyert újabb állami megbízást Pintér Sándor korábbi cége

Vágólapra másolva!
Újabb közbeszerzést nyert meg a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor korábbi cége, a Civil Biztonsági Szolgálat és egy vele induló másik vállalkozás. A CBSZ és a Sped-Ker-Trans egyedüliként tett ajánlatot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) ajánlatkérésére, amelyen csak az intézet által felkért cégek indulhattak.
Vágólapra másolva!

A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) és a vele együttműködő Sped-Ker-Trans Szállítmányozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte meg az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) által meghirdetett, őrző-védő feladatok, illetve portaszolgálat ellátására szóló megbízást - derül ki a Közbeszerzési Értesítő július 27-én megjelent hirdetményéből. A közbeszerzés értelmében a CBSZ és a Sped-Ker-Trans felel az EKI három telephelyének védelméért.

A CBSZ a tavalyi kormányváltás óta sokadik közbeszerzését nyerte meg, többek között megbízást kapott a Magyar Villamos Művektől, a Magyar Fejlesztési Banktól, a Szerencsejáték Zrt.-től, a Terror Háza Múzeumtól, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságtól, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

A CBSZ 2010 áprilisáig a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor tulajdonában volt, aki akkor eladta a vállalatot. A cégnek 2009-ben a mérlege szerint 5,4 milliárd forintos bevétele volt, adózott nyeresége pedig meghaladta az 1 milliárd forintot. A debreceni bejegyzésű Sped-Ker-Trans Kft.-t 1994-ben alapították. A Közbeszerzési Értesítő archívumában nem találtuk nyomát annak, hogy a cég, amelyhez nem találtunk honlapot, korábban indult volna közbeszerzésen. A Sped-Ker-Trans nettó árbevétele 2010-ben 209 millió forint volt.

Egyedüli induló

A közvetlen ajánlattételi felhívással kiírt közbeszerzésen egyedül a CBSZ és partnere nyújtott be ajánlatot. A közvetlen ajánlattételi felhívásra akkor van lehetősége az ajánlatkérőnek, ha a szolgáltatás értéke kevesebb nettó 25 millió forintnál. Ilyenkor az ajánlatkérő legkevesebb három, általa kiválasztott cégnek küldheti el az ajánlattételi szerződést. A Közbeszerzési Értesítőből nem derül ki, hogy a CBSZ-en kívül milyen cégeket keresett meg az EKI, és azok miért nem nyújtottak be ajánlatot.

"A közbeszerzés értékelési szempontja a legalacsonyabb ajánlati ár. Véleményünk szerint az ajánlattevők tárgyalás nélküli eljárás esetén nagyobb kockázatot vállalva törekednek a számukra még kezelhető legalacsonyabb ár ajánlására, mivel módosításra nincs lehetőség" - írta az EKI az [origo] megkeresésére, hogy miért ez azt eljárásfajtát választották a közbeszerzésnél.

A Közbeszerzési Értesítő szerint az EKI három telephelyén egy biztonsági őr 13 órában, egy 24 órában, egy kutyás, illetve egy vagyonőr pedig az intézet nyitva tartási idején kívül dolgozna. A szerződés időtartalma augusztus 1-jétől december 31-ig érvényes, a szolgáltatásért nettó 10,3 millió forintot fizetnek a CBSZ-nek.

Korábban a legdrágább ajánlattal is nyertek

Az elmúlt hónapokban a CBSZ többször is úgy győzött a közbeszerzéseken, hogy voltak olyan pályázók, amelyek alacsonyabb árajánlatot adtak be. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által meghirdetett munkát például annak ellenére kapta meg a CBSZ két másik céggel együttműködve, hogy a közbeszerzési dokumentum szerint ők adták be a legdrágább ajánlatot. Az MNV az [origo] kérdésére azzal indokolta a legdrágább ajánlat kiválasztását, hogy az értékelés "során csak egy érvényes ajánlat maradt (...) Így az egyetlen érvényes ajánlat került nyertesként kihirdetésre".

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által meghirdetett közbeszerzést úgy nyerte meg a CBSZ és a vele közösen pályázó Di-Sec Discrate Security Kft., hogy három ajánlattevő is olcsóbb ajánlatot adott be náluk. A BGYH az [origo] megkeresésére akkor azt írta, azért nem feleltek meg az olcsóbb ajánlatot tevő cégek, mert nem tudtak kielégítő választ adni az ajánlatukban szereplő "kirívóan alacsony" nettó díjra.

Pintér Sándor nem sokkal a tavalyi parlamenti választások előtt adta el tulajdonrészét a CBSZ-ben, amikor már a kiszivárgott információk szerint egyre biztosabbá vált, hogy a Fidesz győzelme esetén ő lesz a belügyminiszter (a posztot az első Orbán-kormányban is ő töltötte be). A magyar piacon rendkívül erős pozíciókkal rendelkező vállalatot egy 2010 januárjában alapított, ötmilliós tőkéjű cég vette meg, amelynek egyedüli tulajdonosa addig csak egy - veszteséges - kisvállalkozásban volt érdekelt (a cég eladásáról bővebben itt olvashat).