Magyar Nemzet: Megszüntetné az önálló szakiskolákat a kormány

szakmunkás képzés, tanuló a debreceni Povolny Ferenc Szakképző Intézetben
Vágólapra másolva!
Átalakul a szakképzés rendszere, a több mint hétszáz szakképző iskolát alig ötven intézménybe olvasztaná be a kormány - írja a Magyar Nemzet a birtokába került szakképzési koncepcióból.
Vágólapra másolva!

Csaknem 20 százalékos megtakarítást eredményezne a szakképzési intézményi rendszer átalakításának terve - írta a Magyar Nemzet kedden, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkársága által készített szakképzési koncepciónak a lap birtokába került, átdolgozott változatára hivatkozva.

A dokumentum szerint a több mint 700 szakképző iskolát alig félszáz központi intézménybe, térségi integrált szakképző központba olvasztják be, így könnyen kiszűrhetővé válnak a párhuzamos képzések, megszüntethetők a felesleges, drága tanműhelyek, és bezárhatók a jórészt üres iskolák.

A tanárok a térségi központ valamennyi iskolájában taníthatnának, a képzés hatékonyabb és olcsóbb lesz, az osztálylétszámok nőnek, míg a tanárok létszáma csökken, a tervek szerint mintegy 26 százalékkal - írta a lap a birtokába jutott koncepció alapján.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a dokumentum szerint az oktatási intézményrendszer átalakítása következtében 2016-ra 40 százalékkal, 121 ezerre csökkenne a gimnazisták száma, amit a középiskolai felvétel vizsgaeredményhez kötésével érnének el. Nőne ugyanakkor - csaknem 30 százalékkal - a szakiskolák tanulóinak száma.