Blikk: Fejbe rúgták Bajnai Gordont egy focimeccsen

Bajnai Gordon miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart az Országház Delegációs termében
Vágólapra másolva!
Többórás műtéten esett át Bajnai Gordon volt kormányfő, miután egy focimeccsen kapusként ütközött egy játékossal, és eltört az orrcsontja - értesült a Blikk. A volt miniszterelnök a lapnak azt mondta, a foci egy ilyen játék, a sérülések benne vannak a pakliban.
Vágólapra másolva!

A 43-as Építők focimeccsén hétfőn egy csatárral ütközött a kapusként játszó Bajnai Gordon, akit a csatár fejbe rúgott - írta szerdai számában a Blikk című napilap. A volt kormányfő orrcsontja eltört, kórházba kellett szállítani, majd két és fél órás műtét során összevarrták a sebeket. A lap úgy tudja, éjjel egy óráig tartott a műtét, altatásra nem volt szükség.

Bajnai Gordon a Blikknek azt mondta, hogy gyermekkori szerelme a foci, és nem szívesen mondana le róla. "És a foci már csak ilyen férfias játék, a sérülések benne vannak a pakliban" - mondta a volt miniszterelnök.