Magyar Nemzet: Tízezer diák maradhat tankönyv nélkül

iskolakezdés, tankönyv, tanév
Vágólapra másolva!
Egyelőre még tárgyalások sem voltak az önkormányzatok mintegy százmillió forintos tartozásának rendezéséről, ezért a tankönyvterjesztők nem szállítják ki az ingyenességre jogosult diákok tankönyveit az érintett iskolákba - írja a Magyar Nemzet. Az oktatási államtitkár szerint ugyanakkor minden gyerek megkapja majd a tankönyveket.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt tizenkét napban egy érintett önkormányzat sem rendezte tartozását, ezért a tankönyvterjesztők megkezdték a bojkottot, az érintett iskolákba csak a fizetős diákok tankönyveit viszik ki, az ingyenességre jogosultakét nem. Ha nem lesz megegyezés, tízezer diák maradhat könyv nélkül - írja a keddi Magyar Nemzet.

Erre reagálva Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Kossuth Rádió reggeli műsorában kijelentette, hogy "meg fogják kapni a gyerekek a tankönyveket". Elmondása szerint konkrét kérés esetében megvizsgálják, mit tudnak tenni.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy az érintett önkormányzatok sem a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületét (TVOT), sem a lap által megkérdezett terjesztőket nem keresték meg tavalyi tartozásuk rendezése miatt. A TVOT elnöke, Szarvas-Ballér Judit a lapnak azt mondta: Nem hogy pénzt nem kapott senki, de információi szerint tárgyalások sem voltak. Az önkormányzatok tavalyi tartozása mintegy százmillió forint, a pénz csaknem felét Pest megye adóssága teszi ki.

Az elnök szerint nem javítja az önkormányzatok fizetési hajlandóságát, hogy Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a tankönyvpiaci érdekek áldozatainak nevezte a gyerekeket, holott nem a kiadók és a terjesztők tehetnek arról, hogy ilyen kényszerhelyzetbe kerültek az önkormányzatok miatt. Rossz üzenetnek tartja a tankönyvterjesztés központosításáról szóló bejelentést is és nehezményezte, hogy a külföldi többségi tulajdonban lévő Nemzeti Tankönyvkiadó szembemegy akciójukkal, és a saját tankönyvei kiszállítását ígéri.

A TVOT elnöke beszámolt arról is, hogy augusztus 29-én tárgyalnak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral, és ha akár a tanévkezdés előtt egy nappal megegyezés születik, készek arra, hogy szeptember 1-re valamennyi könyvet kiszállítsák az iskolákba - írja a lap. A Magyar Nemzet úgy tudja, felvetődött, hogy a Magyar Posta vehetné át a több mint 140 terjesztő feladatát.

A tankönyvcsomagok átlagára, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium adatai szerint az általános iskolák első hat évfolyamában hétezer forint körül van, a hetedik és a nyolcadik évfolyamban azonban már meghaladja a tízezer forintot.