Egy prágai konferencián vitatkoznak majd a lefasisztázott Esterházy Jánosról

Vágólapra másolva!
Nem a politikusoknak, hanem a magyar és szlovák történészekből álló vegyes bizottságnak kell tisztáznia Esterházy János életét - írta a magyar Külügyminisztérium az [origo]-nak. A felvidéki magyarok két világháború közötti vezetőjéről, akit a szlovák államfő kedden fasisztának nevezett, a magyar kormány pedig mártírként tisztel, "Az én hősöm - a te ellenséged" elnevezésű konferencián beszélhetnek a történészek novemberben.
Vágólapra másolva!

"Meggyőződésünk, hogy a vitatott történelmi személyiségek, események értékelése a két ország között jól működő történész vegyes bizottság, és nem a politikai szféra feladata" - válaszolta a magyar Külügyminisztérium az [origo] kérdésére, miszerint lesz-e következménye annak, hogy a szlovák államfő fasisztának nevezte kedden Esterházy Jánost.

A felvidéki magyarok két világháború közötti vezetőjéről Ivan Gasparovic egy interjúban azt állította, hogy Hitler és a fasizmus híve volt (erről itt olvashat). A szlovák elnök szerint ezért helytelen, hogy Kassán mellszobrot állítottak neki. A szlovákiai magyar politikusok, a magyar Külügyminisztérium, illetve az LMP és a Jobbik is elutasította a szlovák köztársasági elnök nyilatkozatát. Schmitt Pál magyar köztársasági elnök pedig szerdán levélben tiltakozott a szlovák elnök kijelentése ellen.

A magyar Külügyminisztérium most azt írta az [origo]-nak, hogy "a történészeink közötti eszmecserére kiváló alkalom nyílik - Prágában a cseh V4 elnökség keretében - a novemberre tervezett "My hero - your enemy" (Az én hősöm - a te ellenséged) történészkonferencián, ahol a szakértők gróf Esterházy János életútját is megvitatják".

A magyar Külügyminisztérium hozzáteszi: "a szlovák kormánnyal a mindkét országban bekövetkezett tavalyi kormányváltás óta sokat tettünk kapcsolataink előmozdítása érdekében, sajnáljuk, hogy a szlovák köztársasági elnök nem ennek szellemében jár el".

Az [origo] által megkérdezett történész, aki könyvet is írt Esterházy Jánosról, azt mondta korábban: ha a szlovákok elfogadnák, hogy nem háborús bűnös, az egész huszadik századi történelemszemléletüket kellene megváltoztatniuk (erről itt olvashat).