Az idén 25 állami vezetőt értek gyorshajtáson

Vágólapra másolva!
Közel másfélmillió forintnyi bírságot fizetett be az idén a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság az állami vezetők gyorshajtásai után.
Vágólapra másolva!

Tavaly 12, az idén pedig 25 alkalommal bírságoltak meg gyorshajtásért állami vezetőt; a szabálysértésekért 30-60 ezer forintos büntetéseket szabott ki a rendőrség - írja a hétfői Blikk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva.

A Blikk azt írja, hogy a tárca a személyiségi jogok védelme miatt nem közölte a gyorshajtók nevét, és a büntetéseket sem részletezte, de mintegy 1,5 millió forintnyi bírságot kellett a szolgálati autókat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak befizetnie a gyorshajtók után. Az állami vezetők nem ússzák meg ennyivel a dolgot, hiszen végül nekik kell a bírságokat rendezniük. Azonban nemcsak gyorshajtás miatt szabtak ki büntetéseket. Két ízben 50 ezer forintos büntetés érkezett azért, mert valamely állami vezető behajtani tilos táblát hagyott figyelmen kívül. Három állami vezető autójára tettek kerékbilincset, miután tilosban álltak meg, a büntetések mértéke 30 ezer forint volt.

Az állami vezetők egy év alatt hétszer törtek össze vagy húztak meg szolgálati autót, ezekkel többnyire 35-180 ezer forintos kárt okoztak. A legsúlyosabb balesetben a kár 456 ezer forint volt. A kisebb baleseteket általában figyelmetlenség okozta. Kétszer a követési távolságot nem tartották be a sofőrök, háromszor parkoláskor mérték fel rosszul a távolságot és húzták meg a kocsit, egyszer pedig kanyarodáskor hajtottak neki egy másik járműnek. Egy komolyabb baleset a jeges út miatt történt, amikor a jármű megcsúszott és lesodródott az útról - olvasható a Blikkben.