WikiLeaks: Jól működik a magyar kábítószer-kereskedelmi szupersztráda

2011.08.31. 9:15

Nyüzsgő kábítószer-szállítási útvonalak húzódnak Magyarországon, amelyeket nigériaiak, szerbek és koszovóiak tartanak kézben - áll több, Magyarországról szóló WikiLeaks-táviratban. A pénteken nyilvánosságra hozott nagykövetségi jelentés szerint Magyarországon csupán marihuánát termelnek, a többi drog külföldről érkezik, szállításukat pedig a "modern magyar közlekedési rendszer" is segíti.

Magyarország a nemzetközi kábítószer-kereskedelem egyik fő tranzitországa - áll több olyan, amerikai nagykövetségi jelentésben, amelyet a WikiLeaks hozott nyilvánosságra pénteken. A 2008-as és a 2009-es, nem titkosított jelentések a magyar hatóságokra hivatkozva azt írják, hogy Magyarországon keresztül forgalmas drogszállító útvonalak futnak át Délkelet-Ázsia és Nyugat-Európa között.

A jelentés szerint a Magyarországon áthaladó drogszállítást az ország földrajzi fekvése mellett a modern közlekedési hálózat is segíti. Az utóbbi időben emellett lendületet adott a kábítószercsempészeknek az is, hogy a korábbi Jugoszlávia területén a nyugtalan politikai és társadalmi helyzetben könnyebben tevékenykedhetnek. Magyarországon a kábítószer-kereskedelmet és a terjesztést szinte kizárólag külföldi bűnbandák tartják a kezükben - írják.

A Nemzeti Nyomozó Irodára hivatkozva a budapesti amerikai nagykövetség 2009-ben azt írta, hogy Magyarországon főleg albán, török, szerb és koszovói csoportok foglalkoznak drogcsempészéssel és árusítással. Adataik szerint Magyarországon a drogfogyasztás 2009-ben érte el a csúcsot, miközben a magyarok egyre fiatalabban nyúlnak kábítószerhez: a legtöbben a marihuánát próbálták ki, amelyet népszerűségben az Ecstasy, az amfetamin, az LSD, a kokain, és végül a heroin követett. A drogot a 2008-as adatok szerint főleg a román, a szerb és az ukrán határon hozták be, de a Ferihegyi repülőtér is fontos kábítószer-elosztó központnak számít - írják.

A 2008-as jelentés szerint a Magyarországon élő nigériaiak közül is sokan érintettek a kábítószer-kereskedelemben, ők főleg a kokainszállítmányokat felügyelik, és magyar nőket toboroznak drogfutárnak. A magyar rendőrség a WikiLeaks-távirat szerint úgy tudta, hogy a nigériai bűnszervezetek új útvonalakat akartak létesíteni Magyarországon, amelyeken Dél-Amerikából és Észak-Afrikából érkező drogokat terjesztettek volna. A drogkereskedelem mindkét irányban áthalad Magyarországon - áll a 2009-es jelentésben: a Balkánról Nyugat-Európa felé és Nyugat-Európából a Balkánra is érkeznek különböző szállítmányok.

A kábítószerek közül Magyarországon kizárólag marihuánát állítanak elő, bár 2008-ban a rendőrség még úgy tudta, hogy Ecstasyt és LSD-t is készíthetnek belföldön. A marihuána egy részét Nyugat-Magyarországon, szlovák és holland import magokból termelték, 2009-től azonban a rendőrség szerint a magyar marihuánatermesztést szinte teljesen átvették a vietnami csoportok. Ezek a bűnszervezetek egyre kifinomultabb módszerekkel, drága és fejlett technológiával termesztenek, és egész épületeket vásárolnak fel, hogy beltéri marihuánafarmokat létesítsenek - írják. A 2009-es jelentés szerint a vietnami termesztők kezükben tartották a kereskedelmet, és ezzel az egész magyarországi drogelosztó láncot, miközben kapcsolatuk volt török herointerjesztőkkel is.

A nagykövetségi jelentések rendkívül részletesen számoltak be a magyar drogprevenciós programokról, valamint a hatóságok kábítószer-ellenes akcióiról és nemzetközi együttműködéséről is. A dokumentumokban több helyen méltatták a magyar rendőrség munkáját és a kormány által indított iskolai képzéseket. Kitértek arra is, hogy a határőröknél és a vámosoknál Magyarország sokat tesz a korrupció letörésére, a jelentések ugyanakkor megjegyezték, hogy a drogszállítással összefüggő korrupcióról nincs hiteles adat, mivel azt Magyarországon államtitokként kezelik.

A kormány közben új nemzeti drogstratégiát készít, a hétfőn nyilvánosságra hozott tervezet szerint a jövőben szigorúbb szabadságelvonással büntetnék a terjesztőket és a kereskedőket, és a fogyasztóknak is nagyobb felelősséget kellene vállalniuk a tettükért, például megfizettetnék velük az eljárási költségeket. A drogstratégia tervezetéről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK