Heti Válasz: Adatokat gyűjthettek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról

2011.09.01. 6:46

A Heti Válasz úgy tudja, az elhárítás egyik volt felsővezetője "Ovi" és "Bajusz" nevű mappákba mentette a vélhetően a kormányfőről és a házelnökről gyűjtött adatokat.

A katonai ügyészség által vizsgált büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor miniszterelnök és szűk családja, valamint Kövér László házelnök lehet - derül ki a Heti Válasz összeállításából. A hetilap csütörtökön megjelenő számában arról ír, hogy a nemzetbiztonsági bizottság volt tagjait nem az UD Zrt. ügye miatt faggatták.

A lap úgy tudja, hogy, az eljárás az elhárítást jelenleg is irányító Balajti László feljelentése nyomán indult. A szervezet számítógépein több olyan telefonbeszélgetés-, híváslista- és cellainformáció-elemzés maradt vissza, amely parlamenti politikusokat érint. A Heti Válasz úgy tudja, az elhárítás egyik volt felsővezetője "Ovi" és "Bajusz" nevű mappákba mentette a vélhetően a kormányfőről és a házelnökről gyűjtött adatokat.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja, hogy a bizonyítékok Balajti László hivatali elődjének, Laborc Sándornak a hivatali laptopjáról kerülhettek elő, amelyet a tábornok még a hivatali ideje alatt egy jobbra cserélt. A számítógépek későbbi átvizsgálásakor is találhattak politikusok megfigyelésére utaló információkat.

A Heti Válasz szerint arra is utalnak jelek, hogy az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgását követő fideszes egyeztetésekről szintén keletkezett "nyom" a szolgálatoknál. A lap közölte, hogy legálisan is keletkezhettek "mellékes" feljegyzések egy-egy fideszesről, ha olyasvalakitől került el a hanganyag az akkori ellenzék valamely tagjához, akit eleve figyelt a nemzetbiztonság.

A Heti Válasz szerint létezett olyan NBH-s célszemély, akit összefüggésbe hoztak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének terjesztésével: a három évvel később egy bolíviai kommandós akcióban kivégzett magyar újságíró, Eduardo Rózsa-Flores. A mostani nyomozás tárgya a hetilap értesülései szerint, hogy kik és milyen célból tették fel a Rózsa-Flores megfigyeléséhez, ellenőrzéséhez szükséges telefonlistára a Fidesz egyik központi számát, illetve Orbán Viktor egyik családtagjának mobilelérhetőségét. A Magyar Nemzet értesülései szerint a szóban forgó telefonszámot a miniszterelnök egyik gyermeke használhatta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK