Nehéz vitára számít a Fidesz frakcióülésén Kósa Lajos

Vágólapra másolva!
Az önkormányzati rendszer átalakítása miatt nehéz vitákra számít a Fidesz szerdán kezdődő frakcióülésén Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke. Kósa szerint ennek ellenére biztosan megegyeznek, és szerinte a polgármesterek is megszavazzák azt, hogy legyen összeférhetetlen a polgármesteri és a parlamenti képviselői hely.
Vágólapra másolva!

Jó hangulatú, de kemény, dolgos frakcióülésre számít a jövő héten Hajdúszoboszlón - mondta az MTI-nek Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A politikus, aki a párt hajdú-bihari elnökeként házigazdája lesz a kihelyezett tanácskozásnak, azt mondta, nehéz vitára számít az önkormányzati átalakítással kapcsolatban.

"Ebben a kérdésben eltérő gondolkodás, különböző érdekek tapasztalhatók a frakcióban, ahol együtt vannak polgármesterek, pedagógusok, oktatásszervezők, irányítók" - mondta Kósa Lajos, aki ugyanakkor biztos benne, hogy meg tudnak egyezni. "A frakciótagok már sokszor bizonyították, hogy a saját érdekeikkel ellentétesen is képesek szavazni", ha az ország érdeke ezt kívánja - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Azt is mondta, hogy "a polgármesterek meg fogják tudni nyomni azt a gombot, ami arról szól, hogy legyen összeférhetetlen a polgármesteri és a parlamenti képviselői hely". Kósa Lajos is egyetért ezzel, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy megteremtsék a törvényhozás és a helyi rendeletalkotók közötti együttműködést.

Kósa Lajos szerint a jövő szerdától péntekig tartó, hajdúszoboszlói frakcióülésen szó lesz az oktatás átalakításáról, gazdaságpolitikai kérdésekről és a devizahitelesek problémájáról is. Utóbbiról azt mondta, hogy ez rendkívül összetett, egyetlen, általános intézkedéssel nem lehet megoldani, mert "nincs csodaszer". "Ugyanakkor a bankoknak is nagy a felelősségük a kialakult helyzetért" - mondta Kósa Lajos.

Az tervezett önkormányzati reform már több konfliktust is okozott a kormánypárton belül, ezekről itt olvashat bővebben.