Hoffmann Rózsa: Jövőre sem lesz több pénz az oktatásra

Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetésben nagyjából ugyanannyi pénzt különítenek majd el a közoktatásra, mint az idén - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével tartott hétfői megbeszélése után. A pedagógus-életpályamodellt 2013 szeptemberétől szeretnék bevezetni, az új közoktatási koncepciót pedig legkésőbb szerdán hozzák nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Nem romlanak a közoktatás pozíciói a jövő évi költségvetésben - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár hétfőn. Várhatóan jövőre is ugyannyi pénzből lehet majd gazdálkodni, mint az idén, így jelentős növekedésre nem lehet számítani - fogalmazott Hoffmann, majd hozzátette, az, hogy 2013-ra mi érhető el, a következő nyolc-tíz hónapban dől el.

Hoffmann Rózsa megerősítette, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése egy időben történik majd az új típusú munkaidő-elszámolással, amelynek értelmében a tanároknak kötelezően 32 órát kell az iskolákban tölteniük. Az életpályamodell alkalmazásához évente 160 milliárd forint többletpénzre lesz szükség, a modellt 2013 szeptemberében szeretnék bevezetni, de "a mikor és a mennyi kérdésre az egész kormánynak kell válaszolnia" - fűzte hozzá.

Legkésőbb szerdán nyilvánosságra hozzák a köznevelés új rendszeréről szóló koncepciót, majd ez után országjárás kezdődik a javaslat megismertetésére - közölte az államtitkár. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy minden felsőoktatási hallgatóval, akinek a képzését az állam fedezi, szerződést kívánnak kötni a jövőben, a feltételeket azonban még ki kell dolgozni, erről az új felsőoktatási törvény rendelkezik majd.

A Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével tartott megbeszélést úgy értékelte, hogy bár a szakszervezet és az államtitkárság között vannak vitás kérdések, a megbeszélésről jó érzéssel távozik, mert az "oktatásügy iránt felelősséget érző körrel" beszélt. Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke azt mondta, partnerek lesznek abban, hogy olyan iskolarendszer jöjjön létre, amelyben az intézmények biztonságosan működnek, a pedagógusok munkahelye nincs veszélyben, és megfelelő a finanszírozás. Ugyanakkor az érdekvédő komoly szakmai vitákra számít az elkövetkezőkben, többek között a munkaidő-elszámolásnál.