Túl messzire mentek a kávézóba beköltözők a Mammut szerint

Vágólapra másolva!
A bérleti szerződés meghosszabbítása körül kialakult vita miatt költözött be a budapesti Mammut bevásárlóközpont egyik kávézójába a helyet korábban üzemeltető cég két vezetője. Az üzletház szerint az akció önkényes és jogszerűtlen, a szerződést azért mondták fel, mert közel két év alatt nem tudtak megegyezni az árról. A bérlő szerint azonban a Mammut járt el önkényesen, és megszegte korábbi megállapodásukat.
Vágólapra másolva!

Két férfi lakik tizennégy napja az éjjel-nappal biztonsági emberek által őrzött, lelakatolt, dupla kordonnal körbekerített Promenád kávézóban, a Mammut 2 bevásárlóközpont parkoló felőli részén. A korábban tíz évig a kávézót üzemeltető cég ügyvezetője és egy társa azért nem hajlandó kijönni az ingatlanból, mert szerintük a területet jogellenesen zárta le a bérbeadó bevásárlóközpont. A 10-15 fős biztonsági csapat azt megengedi, hogy a kávézóból kijöjjenek, de senki nem mehet be - mondta az [origo]-nak a kávézó üzemeltetőit képviselő ügyvéd, aki azt állította: a kordonokon keresztül dobálják be az élelmet és a vizet a két férfinak.

Az ügyvéd az [origo]-nak azt mondta, idén augusztusban járt volna le a Mammut Zrt.-vel korábban kötött tízéves bérleti szerződés, amelyet szerinte tavaly májusban meghosszabbítottak egészen 2021-ig, a bérleti díj esetleges emelésében azonban nem tudtak a felek megegyezni. A meghosszabbított szerződést ennek ellenére megkötötték az ügyvéd állítása szerint. A szerződés érvényességét a felek eltérően ítélik meg, ezért a Mammut augusztus 23-ára virradóra - a Promenad üzemeltetői szerint - előzetes értesítés nélkül lakattal lezárta a kávézó bejáratát, a biztonsági őrök pedig nem engedték be a reggel munkába érkező dolgozókat.

Az ügyvéd azt mondta, egy nappal korábban az üzemeltető megtagadta az ingatlan területének átadását, erről szerinte jegyzőkönyv is készült. A bérbeadó lekapcsolta a víz- és áramszolgáltatást is. A kávézó ponyvával fedett teraszán keresztül jutott be az üzemeltető cég ügyvezetője és két társa, hogy a laptopokat, kulcsokat kihozzák. Az ügyvéd szerint erre válaszul kerítette körbe kordonnal a területet a bérbeadó, és a biztonsági őrök számát is megduplázta.

A Mammut Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának, Vígh Gábornak az [origo]-hoz eljuttatott közleménye szerint az üzemeltető és az üzletház közötti bérleti jogviszony idén augusztus harmadikán megszűnt, mivel a "szerződés meghosszabbítására irányuló 22 hónapos tárgyalásaink nem vezettek eredményre". A közlemény szerint a kávézót üzemeltető cég annak ellenére nem volt hajlandó elhagyni az ingatlant, hogy a szerződés megszűnt, és többször is írásban szólították fel őket erre, valamint, hogy közben már új bérlőnek adták ki a helyiséget. Az új bérlő a vezérigazgató szerint elfogadta azt a bérleti díjat, amelyet a kávézót üzemeltető cég nem. A szerződés lejárta után 15 nappal a Mammut a szerződésben számára biztosított joggal élve zárta le a területet, illetve zárta el az áram- és vízszolgáltatást. Az üzletház szerint a kávézó üzemeltetője hatósági ellenőrzéseket szervez, és a sajtó útján terjesztett valótlan állításokkal igyekszik "nyomást gyakorolni a jogszerűen eljáró bérbeadóra".

Mivel az áramot elzárták, megromlottak a bent tárolt húsok. "Napokba telt, míg sikerült megegyezni a Mamuttal, hogy legalább azt kihozhassák" - állította a kávézó üzemeltetőinek ügyvédje. A pakoláskor kiömlött a romlott húslé, ami az ügyvéd szerint rendkívül büdös, komoly fertőzésveszélyt jelent. Múlt hét hétfőn a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága élelmiszer-higiéniai ellenőrzést végzett, és elrendelte a terület fertőtlenítőszeres takarítását, amelyet meg is rendeltek, azonban az ügyvéd szerint a kiérkező takarítóbrigádot a biztonsági őrök nem engedték be a kávézóba. A szag és a fertőzésveszély továbbterjedt a Mammut földszintjére is - állította az ügyvéd. A Mammut vezérigazgatója az [origo]-nak azt mondta, az érintett szervekkel maradéktalanul együttműködnek, a szükséges takarítást pedig végrehajtották.

A kávézót üzemeltető cég az ügyvéd szerint feljelentést tett önbíráskodás miatt, és birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a II. kerületi jegyzőnél. Az ügyvéd azt mondta, a Mammut a terület elzárását és nagyfokú őrzését azzal indokolja, hogy az elzárt terület építési területnek minősül. Az illetékes építési hatóság az ügyvéd állítása szerint azt közölte, hogy építési tevékenységre bejelentés, illetve engedélykérés nem érkezett.

"A határozott idejű szerződések lejárata minden üzletházban szokásos és természetes esemény. A Mammut II-ben közel egy időben 45 bérleti szerződés jár le [...] A bérlők elégedettségét jelzi, hogy egy kivétellel minden bérlővel új szerződést kötöttünk. Ez a lehetőség természetesen a Mimmezin Kft. számára is adott volt, amellyel Ő azonban nem kívánt élni, ellenben vélt igényeinek érdekében olyan eszközöket alkalmazott, amelyek számunkra elfogadhatatlanok" - olvasható a bevásárlóközpont közleményében.

A bevásárlóközpont szerint manapság nem ritka a vendéglátóipar területén, hogy "némely szereplő erőszakos magatartással próbál jogszerűtlen előnyökhöz jutni". "Jelen esetben sem elsősorban a Mammut számára alig érzékelhető bevételt jelentő vitatott díjtételről van szó, sokkal inkább arról, hogy ilyen eljárást velünk szembe nem lehet alkalmazni" - olvasható a közleményben.