Saját döntése miatt mérges másokra az MVM-ügyben meggyanúsított Kocsis

Kocsis István MVM, WuikiLeaks
Vágólapra másolva!
A Magyar Villamos Művek néhány szerződése miatt meggyanúsított Kocsis István korábbi vezérigazgató szerint nem érte volna kár az államot, ha a Gyurcsány-kormány nem állja útját a cég nemzetközi terjeszkedésének. Az [origo] birtokába került dokumentumok szerint azonban maga Kocsis döntött úgy, hogy lefújja a cég terjeszkedésére kötött egyik jelentős szerződést. Az iratokból az is kiderül, hogy a terjeszkedésben az MVM-et segítő ciprusi cég a Lehman Brothers csődjére hivatkozva nem adta vissza az MVM-nek a több mint 1,5 milliárdos tartozását.
Vágólapra másolva!

Nem fedi a valóságot Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) korábbi vezérigazgatójának védekezése, akit az MVM néhány, vezetése idején kötött szerződése miatt gyanúsítottak meg - derül ki az [origo] birtokába jutott dokumentumokból.

Az MVM-ügy lényege, hogy a vállalat különböző jogcímeken és szerződések alapján nagyobb összegeket utalt ismeretlen hátterű offshore cégekhez. A pénz jelentős részét azóta sem kapták vissza, illetve nem kapták meg a szerződésben szereplő ellenszolgáltatásokat (az ügyletekről itt olvashat bővebben). Az ügyben eddig négy embert gyanúsított meg a szerződéseket 2009 óta vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI): Kocsis mellett Molnár László volt vezérigazgató-helyettest, Varga-Sabján Lászlót, a Paksi Atomerőmű humánpolitikai igazgatóját és Szász Andrást, aki Kocsis tanácsadója volt (Szászról itt olvashat bővebben).

Az MVM 2006 és 2008 között kötött gyanús offshore-ügyletei miatt meggyanúsított Kocsis a rendőrségi kihallgatása után azzal védekezett, hogy az őt 2008 márciusában menesztő Gyurcsány-kormány és az MVM új vezetése felelős a nemzetközi terjeszkedés sikertelenségéért. Mint közleményében írta, "nem keletkezett volna vagyoni hátrány az MVM-nél", ha az általa irányított vezetés a helyén marad, és a regionális terjeszkedést célzó stratégiai beruházásait nem állítják le menesztése után.

Bár az őt menesztő Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőre csak utalt a meggyanúsítása után kiadott közleményben, a Magyar Nemzet szerint kihallgatása során Gyurcsányt, Szilvásy György korábbi titokminisztert és Kóka János korábbi gazdasági minisztert nevezte meg az MVM-nél okozott - Kocsis szerint - több száz milliárdos hűtlen kezelés felelőseiként. A lap szerint Kocsis 19 oldalas nyilatkozatban tett terhelő vallomást a politikusokra (Gyurcsány és Kocsis konfliktusáról, valamint arról, hogy az MVM-et ismerő források hogyan látták Kocsis nemzetközi stratégiáját, ebben a cikkben olvashat).

Az [origo] birtokába került dokumentumokból azonban az derül ki, hogy az MVM már Kocsis István vezérigazgatósága alatt túladott a nemzetközi terjeszkedést támogató portfóliójának egyik legjelentősebb elemén. Az iratok szerint a 2005 és 2008 között az MVM-et vezető Kocsis 2007 decemberében írta alá azokat a szerződéseket, amelyek értelmében "a létrehozott befektetésekben nem kíván részt venni".

Egy év alatt elment az MVM kedve a terjeszkedéstől

Az MR1-Kossuth Rádió szerint Kocsist két ügylet miatt gyanúsították meg. Az egyik egy Milánóban bejegyzett cégnek nyújtott kölcsön, amelyet az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza, a másik pedig egy 2007-es szerződés, amely alapján egy ciprusi offshore cég, az Aquifex Limited az MVM befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízást.

Az MVM egy, 2007 januárjában megkötött megállapodás értelmében 6,35 millió eurót (akkori árfolyamon 1,5 milliárd forintot) helyezett el az osztrák Meinl Banknál az Aquifex Limited számára, hogy a ciprusi cég létrehozzon egy befektetési portfóliót az MVM számára. Kocsis István az Indexnek adott 2009-es interjújában azt mondta, hogy az Aquifexszel kötött megállapodás célja az volt, hogy az MVM nemzetközi terjeszkedését segítse.

Kevesebb mint egy évvel később azonban az MVM-nek már nem volt szüksége a portfólióra az [origo] birtokába került iratok szerint. Az MVM 2007. december 13-án két szerződést is kötött az Aquifexszel. Az egyik szerződés szerint a szerződő felek "kölcsönös megegyezése" után úgy döntöttek, hogy az Aquifex által összeállított portfóliót (10 százalékos hozammal növelve az értékét) 7,19 millió euróért (1,7 milliárd forintért) megveszi az Aquifex. A befektetési portfólió a szerződés pillanatában az Aquifexhez került, a ciprusi cégnek azonban elég lett volna 2008. május 1-jén fizetni a portfólióért. A másik szerződés arról szólt, hogy az adásvétel keretében az MVM az Aquifexre engedményezi a Meinl Bankkal szembeni követelését, azaz - leegyszerűsítve - a ciprusi cég követelhette vissza a banktól az ott korábban az MVM által elhelyezett pénzt. (Az nem egyértelmű, hogy az MVM részéről ki írta alá a dokumentumokat, de a szerződéseken szereplő aláírás megegyezik az MVM honlapján megtalálható, Kocsis által aláírt dokumentumokon szereplő írással.)

Az [origo] birtokába került egy, az Aqiufexet képviselő magyar ügyvéd levele is, amelyet az ügyvéd 2009. július 1-jén írt az MVM-mel szerződésben álló ügyvédi irodának. A levél szerint az Aquifex és az MVM közötti eredeti megállapodás azt a célt szolgálta, hogy az "energetika területén olyan nagy biztonságú befektetési portfóliót alakítson ki" az Aquifex, amely alkalmas arra, hogy évente minimum 10 százalékos hozamot realizáljon. A levél szerint a megállapodás módosítását az MVM kezdeményezte, mert a létrehozott befektetésekben a továbbiakban nem kívánt részt venni, és ezért akarta eladni a portfóliót az Aquifexnek.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Kocsis István és Gyurcsány Ferenc a 2005-ös újságíróbálon

Az Aquifex képviselője szerint a ciprusi offshore cég emiatt kényszerhelyzetbe került, és azért írta alá az adásvételi szerződést az MVM-mel, hogy portfólió továbbértékesítésével befektetéseit visszanyerje. A levélben az is olvasható, hogy a 2008. május 1-jei fizetési határidőt később 2009. május 31-re módosították. A határidőről szóló módosítást az Aquifex képviselője, Szász András (ő ugyanaz a Szász András, aki az ügyletek idején Kocsis tanácsadója is volt az MVM-nél) is megerősítette korábban az Indexnek.

A világgazdasági válság miatt úszott el az MVM pénzének nagy része

Az [origo]-hoz került 2009-es levél szerint az Aquifex végül a New Millennium Investment Servicesnek értékesítette a portfóliót egy 2008. április 5-én kötött szerződéssel. A cégről nem találtunk információt a Google keresőjében. Az Aquifex szerint 8,4 millió euróért cserélt gazdát a portfólió, méghozzá úgy, hogy a New Millennium "9,5 millió euró értékű, AAA minősítésű Lehman Brothers HLDG kötvényt adott az eladónak, az Aquifex Ltd. pedig 1,1 millió eurót fizetett a vevőnek, így teljesült a 8,4 millió eurós vételár".

A levél szerint a Lehman Brothers kötvényeit az Aquifex bankszámláján helyezték el, és a 2009. május 31-ei, MVM felé fennálló fizetési kötelezettségig az Aquifex kapta volna a kötvényekért járó hozamot. A Lehman Brothers befektetési bank a 2008 őszén kirobbant jelzálogpiaci válság miatt azonban összeomlott. A patinás bank csődje volt az Egyesült Államok történelmének eddigi legnagyobb pénzintézeti bukása.

Az Aquifex képviselője szerint a Lehman Brothers csődje miatt nem tudták kifizetni az MVM-nek a portfólióért fizetett vételárat, de az nem derül ki a levélből, hogy ha 2008. április 5-én kötöttek szerződést a Nem Millenniummal, akkor az eredeti, május 1-jei fizetési határidőt miért módosították egy évvel későbbre. Az [origo] megkereste a levelet író ügyvédet, aki azt közölte, hogy "még nincs itt az ideje, hogy ebben a témában bármilyen nyilatkozatot tegyek".

Az ügyvéd által írt levélben az áll, hogy az Aquifex szerint vis maior helyzet a Lehman Brothers csődje miatti fizetésképtelensége, és emiatt nem terheli felelősség. Az Aquifex végül 2009 júniusában 1,3 millió eurót átutalt az MVM-nek, az ügyvédje által írt levél szerint azért, hogy a "sikeres múltbeli és a jövőbeli együttműködés reményében a megbízójánál keletkezett üzleti veszteséget enyhíteni kívánja.

Az MVM sajtóosztályán az [origo]-nak megerősítették, hogy az Aquifex 2009 júniusában valóban kifizetett 1,3 millió eurót. A maradék összegért - mintegy hatmillió euróért - polgári per van folyamatban. Az MVM-nél azt közölték, hogy az ügyben az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság ősszel hozhat ítéletet. Az [origo] szerette volna megkérdezni Kocsis Istvánt és az Aquifex magyarországi jogi képviselőjét is a dokumentumokról. Kocsis nem reagált a megkeresésre, míg a ciprusi cég ügyvédje nem kívánt nyilatkozni.

A rejtélyes ciprusi cég
Az MVM-vel kötött 6,35 millió eurós adásvételi szerződést az Aquifex Limited nevében egy offshore cégek alapításával foglalkozó cégnél dolgozó titkárnő írta alá - derül ki az [origo] birtokába került dokumentumok egyikéből, egy, a cégről szóló jelentésből. A jelentést 2009 decemberében készítette el az MVM által megbízott Squire, Sanders & Dempsey nemzetközi ügyvédi iroda készítette azokról a ciprusi offshore cégekről, amelyek Kocsis István vezérigazgatósága alatt összefüggésbe kerültek az MVM-mel.

Az Aquifex székhelyéről például azt írták, hogy egy olyan lakóházba van bejegyezve, amelynek földszinti üzletében zárakat árultak, de a helyiségben "számos irodai funkcióra utaló berendezés is megtalálható". Az üzletben egy férfi volt az ügyvédi iroda munkatársainak látogatásakor, ő azt mondta, hogy Aquifex igazgatója, Andri Athanassiou (a cikkben említett szerződéseken egy s-sel írták a nevét) a korábban az épületben működő Egoserve-nél dolgozik titkárnőként.

A Squire, Sanders & Dempsey jelentése szerint az Ergoserve egyik fő tevékenységi köre ciprusi és más offshore társaságok alapítása, cégügyeinek intézése, továbbá igazgatók, részvényesi megbízottak biztosítása. A cégcsoport jelentős ügyfélkörrel rendelkezik Közép- és Kelet-Európában, köztük Magyarországon.