Egy év fogházra ítélték a férfit, aki leszúrt egy lovat

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett fogházbüntetésre és közel négyszázezer forint megfizetésére ítélte a bíróság azt a férfit, aki tavaly júliusban leszúrt egy lovat.
Vágólapra másolva!

Állatkínzás és gerinces állattal szembeni indokolatlan bánásmód miatt egy év fogházra - két év próbaidőre felfüggesztve - ítélte a Budaörsi Városi Bíróság pénteken azt a férfit, aki tavaly júliusban Érden leszúrt egy lovat. Az ítélet nem jogerős. A férfi, aki lovak bértartásával foglalkozott, az állat tulajdonosának, egy 13 éves kislánynak a szeme láttára ölte meg az állatot.

A lovaglóruhában és subában megjelent vádlott csak részben ismerte el bűnösségét. A férfit mellékbüntetésként három évre eltiltották a lovas szolgáltatási tevékenységtől, és 379 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.

Közel negyven, transzparensekkel felvonuló állatvédő tiltakozott a bíróság épületénél. A tanúkat zárt tárgyaláson hallgatták meg, mégpedig a vádlott védelme érdekében. Az interneten ugyanis a férfi megverésére buzdító felhívások jelentek meg.