Súlyos baleset az M0-s körgyűrűn, többen megsérültek

baleset, M0, kisbusz ütközött kamionnal
Vágólapra másolva!
Román kisbuszba ütközött egy kamion pénteken késő este az M0-s körgyűrűn. Többen megsérültek, két ember súlyosan. Valószínű, hogy a kamion sofőrje elaludt.
Vágólapra másolva!

Két súlyos és 12 könnyű sérültje van annak a balesetnek, amely pénteken késő este, tizenegy óra után történt az M0-s körgyűrű 50-es kilométerszelvényénél, a péceli lehajtó közelében - közölte az MTI-vel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Egy román kisbuszba ütközött egy kamion eddig ismeretlen okból, és az ütközés következtében a kamion a kisbuszt az árokba lökte.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta: kilenc mentőegységgel érkeztek a helyszínre, és három fővárosi kórházba szállították a sérülteket. A buszon tizenkilencen utaztak, a baleset valamennyi sérültje közülük került ki. A műszaki mentés idejére félpályás útzár volt érvényben a körgyűrűn. Az elsődleges adatok szerint a balesetet az okozta, hogy a kamion sofőrje elaludt.