Bedagadt Orbán könyöke, ezért kellett a fásli

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor kormányfő befáslizott kézzel érkezett meg a szombati kötcsei találkozóra. Szóvivője szerint Orbán könyöke bedagadt, ezért fáslizták be.
Vágólapra másolva!

Befáslizott kézzel jelent meg a szombati kötcsei találkozón Orbán Viktor kormányfő. A találkozó után készült MTI fotón látható, hogy a kormányfő jobb keze az inge alatt be van kötve. A sérülésre a Népszabadság hívta fel a figyelmet. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az [origo]-nak azt írta: "a miniszterelnök könyöke bedagadt, ami miatt fájt, ezért volt bekötve".

A Somogy megyei Kötcsén 2004 óta gyűlnek össze rendszeresen a Fidesz-KDNP szövetség politikusai, illetve a pártszövetséget támogató értelmiségiek, üzletemberek. A tanácskozások nem nyilvánosak. Szombaton tízedik alkalommal rendezték meg a találkozót, amelyen Orbán mellett Matolcsy György gazdasági miniszter is felszólalt.

Forrás: MTI/Varga György

A kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter szerint Orbán és Matolcsy a talákozón arról beszélt, hogy a kormány kiáll az egykulcsos adórendszer mellett. A szóvivő szerint Orbán beszélt arról is, hogy a 21. századi magyar nemzet akkor lehet erős, ha az egyik alappillére a szolidaritás. Orbán a devizahitelek miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére utalt.