Felfüggesztette a parlament Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát

Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Elfogadta a parlament a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló ügyészségi indítványt. A volt miniszterelnök szerint "politikai leszámolásról" van szó, amelyben "még csak megsebezni sem tudja" majd a kormányoldal.
Vágólapra másolva!

A parlament hétfő késő esti szavazásán 306 igen és 52 nem szavazat mellett elfogadta a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványt, miután a Legfőbb Ügyészség hivatali visszaéléssel kívánja meggyanúsítani a sukorói kaszinóberuházás ügyében.

Az ügyészség szerint a korábbi miniszterelnök hivatali visszaélést követett el, amikor a sukorói kaszinóberuházás ügyében meghatározta az értékesítés módját, azaz a telekcserét. A bírósági eljárás megindításához szükség volt arra, hogy a parlament felfüggessze a képviselőt védő mentelmi jogot.

Gyurcsány Ferenc hétfő este felszólalt a szavazás előtt, és azt mondta, az ügyészség szerinte valótlant állít, "köznyelvien hazudik". A szocialista képviselő elmondása szerint miniszterelnökként valóban jóindulatáról biztosította a kormány és a beruházás képviselőit a 2008. május 21-i országgyűlési találkozón, amelyet az ügyészség is idéz. Szerinte a sukorói kaszinóváros nemzetgazdaságilag hasznos, több ezer munkahelyet teremtő beruházás, amit érdemes támogatnia az államnak. "Ma is ezt tenném" - mondta, hozzátéve, hogy "ha ez bűn [...], akkor több tucatszor elkövettem ezt a bűnt."

A szavazás előtti beszédében "politikai leszámolásnak" nevezte a gyanúsítást. "Látszólag jogi lépéssel állunk szemben, de csak látszólag" - mondta. A WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai iratokra hivatkozva azt mondta, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnöknek, ha lehetősége van rá, "meg kell ölnie" riválisát. Később a szocialista politikus úgy folytatta az Orbánnak tulajdonított szavakat, hogy: "jobban szeretném látni Gyurcsányt holtan, mint csak sebesülten". A saját maga által idézett orbáni mondatokra reagálva Gyurcsány Ferenc azt mondta: "nem csak megölni nem tud de még csak megsebezni sem."

A 2004-2009 között kormányfő Gyurcsány Ferenc szerint "törvény és jog előtt" nincs bűne, Orbán Viktor szemében azonban politikai értelemben van, ami szerinte az, hogy 2002-ben és 2006-ben is nyerni tudtak a Fidesz ellen az országgyűlési választáson. Gyurcsány Ferenc szerint ezért akarja Orbán Viktor és Polt Péter legfőbb ügyész a vádlottak padjára ültetni. A volt miniszterelnök szerint politikai küzdelemről van szó, amelyet "ha bírósági termekben kell vívni, ott fogunk".

A vita nélküli parlamenti napirendi pontban a szavazás előtt Gyurcsány Ferenc azt mondta "nem gondolom, hogy mentelmi jogom mögé kell bújnom", majd a képviselőkhöz szólva azt mondta: "nem kérek védelmet".