Népszabadság: A BKV nem várhatja meg a személyszállítási törvényt a buszos tenderrel

Vágólapra másolva!
Mivel az autóbusz-üzemeltetési alvállalkozói szerződések nagy része lejár jövő áprilisban, még ebben a hónapban ki kell írni a tendert, amely alapján 2012 márciusában szerződni lehet majd. A buszszerződéseket azonban az egyelőre nem létező új közszolgáltatási szerződés terhére kötnék - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Még ebben a hónapban ki kell írni a BKV buszos alvállalkozóit kiválasztó közbeszerzési tendert, amiről Kocsis István vezérigazgató távozása előtt tartott közgyűlésen határoztak - olvasható a Népszabadság hétfői számában.

Az autóbusz-üzemeltetési alvállalkozói szerződések zöme jövő áprilisban lejár, ezért kell közbeszerzést kiírni, aminek eredményeként 2012 márciusában lehet majd szerződni. A megállapodások alapján közlekedő mintegy száz autóbuszt a BKV egyébként képtelen lenne pótolni. A lap megjegyzi, hogy a vállalat autóbuszparkjának átlagéletkora 17 év, de közlekednek 23 éves vagy még annál is idősebb buszok is.

A Népszabadság írása szerint a pályázat kiírásával nem lehet megvárni a személyszállítási törvény megszületését és az ennek alapján megkötött közszolgáltatási szerződést sem. A helyzetet bonyolítja, hogy az új buszszerződéseket a nem létező közszolgáltatási szerződés alapján kötnék meg, miközben a BKV nem vállalhat olyan kötelezettséget, amelyre nincs szerződésben rögzített finanszírozási háttere. Mivel a BKV önállóan ki se írhatja a tendert, áthidaló megoldásként a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) konzorciumban kér ajánlatokat, amelyek biztosítékát a Fővárosi Önkormányzat kötelezettségvállalása adja - írja a lap.

Az újság beszámol arról is, hogy szintén ebben a hónapban írnak ki közbeszerzési pályázatot a BKV vagyonértékelésére, amire a fővárosi holdingba olvadáshoz van szükség. A 127 milliárd forint jegyzett tőkéjű BKV valós értékének felmérésére 15 millió forintot szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés. Ezzel a döntéssel a képviselők arra voksoltak, hogy pénzforgalom-alapú értékelés készüljön. Ez az értékelés azonban csak akkor eredményez pozitív cégértéket, ha a BKV finanszírozása nyereséges gazdálkodást tesz lehetővé a jövőben.