Azonosították a csepeli gyilkosságok egyik vélt elkövetőjét

Vágólapra másolva!
Elfogatóparancsot adtak ki egy 38 éves szerb férfi ellen, akit az ujjlenyomat-vizsgálat alapján azzal gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy ő a csepeli gyilkosságsorozat egyik elkövetője.
Vágólapra másolva!

Ujjlenyomat alapján sikerült azonosítania a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) azt a férfit, akit a csepeli gyilkosságsorozat egyik elkövetőjének vélnek - közölte Bartha László, az NNI szóvivője kedden. A szóvivő szerint Dragan B. 38 éves szerb állampolgár, és a szerb hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az m1 Híradója úgy tudja, hogy a szerb férfit tucatnyi bűncselekmény elkövetése miatt körözik.

A rendőrök augusztus 11-én Csepelen, egy erdős területen négy, feltehetően gyilkosság áldozatává vált ember holttestét hantolták ki. A testek azonosítására, koruk, nemük, haláluk pontos körülményeinek és okának megállapítására igazságügyi orvos szakértőt vontak be az eljárásba. A vizsgálat még tart.

Egy rablási és két emberölési ügyben nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a csepeli gyilkosságokkal összefüggésben. A négy elásott holttest ügyén túl keresik egy olyan férfinek a holttestét is, akit a gyanú szerint szintén Csepelen öltek meg. A rablási ügy a csepeli gyilkosságok egyetlen túlélőjével kapcsolatos, akinek elvették a bankkártyáját és zsarolássál kikényszerítették, hogy árulja el a PIN kódját. Az NNI szerint vizsgálják azt is, hogy a három eset összefügg-e egymással.

Az ügyben összesen hét embert gyanúsítottak meg, közülük eddig az augusztus közepén őrizetbe vett Cs. Jánost gyanúsították meg emberöléssel. (A csepeli holttestekről szóló cikkeinket itt találja.)