[origo] itthon

100
90

Sukoró-ügyben a vádat megalapozó szakvélemény kiegészítését kérte az ügyészség

MTI|2011. 09. 14., 13:49|Utolsó módosítás:2011. 09. 14., 18:19|

A Sukoró-ügy egyik gyanúsítottja szerint az ügyészség megkérdőjelezte azt a korábbi szakértői véleményt, amely az állam 1,3 milliárd forintos vagyonvesztését tartalmazta a sukorói telekcserénél. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint "annyi történt", hogy az ügyészség a szakvélemény kiegészítésére hívta fel az ingatlanszakértőt.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Egy ügyészségi határozat szerint megkérdőjelezhető az a szakértői értékbecslés, amely a Sukoró-ügyben az állam részéről 1,3 milliárd forintos vagyonvesztést feltételezett - mondta Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatója, az ügy egyik gyanúsítottja.

Császy Zsolt azt mondta, a napokban tájékoztatta arról az ügyészség, hogy választ vár arra, hogy a sukorói telekcsere eredeti értékbecslésének megalapozottságát megkérdőjelező 2009-es szakértői vélemény miért nem vette figyelembe a hatályos jogszabályokat.

A csereügylet előkészítésében részt vevő volt értékesítési igazgató hozzátette, hogy emiatt még Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése előtt megkereste levélben az országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságát, és felajánlotta azokat a dokumentumokat, amelyek az első értékbecslés törvényességét bizonyítják.

Az MNV volt értékesítési igazgatójának tudomása szerint a bírósági keresetben nem szerepelt semmi más értékaránytalanságra utaló dokumentum vagy információ, mint a nyomozóhatóság megbízásából 2009 szeptemberében készült, most az ügyészség által szerinte "megkérdőjelezett szakvélemény". Császy Zsolt azt mondta, hogy az ügyészség tájékoztatása szerint összevonták a sukorói telekcsere ügyében, valamint a sukorói King's City-beruházás meghiúsult koncessziójának ügyében indított eljárást.

Az ügyészség szerint kiegészítést kértek

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az ügyészségi határozatról azt mondta, "pusztán annyi történt", hogy az ügyészség az ingatlanszakértőt a szakvéleménye kiegészítésére hívta fel; és ez azt jelenti, hogy további adatokat, információkat várnak tőle.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást egyes sukorói, illetve albertirsai és pilisi ingatlanok 2008 júliusában történt cseréjével összefüggésben. A gyanú szerint egy, a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érhette az államot. Császy Zsoltot bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletével gyanúsítják (a Sukoró-ügyről szóló cikkeinket itt találja).

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »