Vádemelést javasol a rendőrség a BKV volt jogi igazgatója ellen

Vágólapra másolva!
Hét ügyvéd és három vállalkozó is a vádlottak padjára kerülhet a BKV-ügyben, amelyben a rendőrség vesztegetés miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen. Az ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyészség soron kívül dönt a vádemelésről.
Vágólapra másolva!

Vádemelést javasol a rendőrség R-V. Krisztina, a Budapest Airport és Sz. György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek. Az MTI értesülése szerint a nyomozók kötelességszegés, valamint üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés miatt javasolják a vádemelést R-V. Krisztina és Sz. György ellen. Hét ügyvéd és három vállalkozó is a vádlottak padjára kerülhet.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon (RRI) indított nyomozás adatai szerint R-V. Krisztina a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatójaként korábbi beosztottja, Sz. György, a BKV jogi igazgatója közreműködésével irreálisan magas összegű megbízási szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal. A kifizetett pénzek egy részét az ügyvédek visszajuttatták az igazgatóknak.

Az MTI értesülései szerint a vádemelésre javasolt ügyek között van a BKV és a Quartit Kft. közötti informatikai szerződés is, amely szerint a közlekedési társaság 35 millió forintot utalt át a kft.-nek, a cég egyik munkatársa később ebből az összegből akart 12 millió forintot átadni Sz. Györgynek egy bevásárlóközpont parkolójában. Sz. Györgyöt ekkor fogták el a rendőrök.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek csütörtökön azt mondta, hogy mivel kiemelt jelentőségű ügyről van szó, az ügyészség soron kívül, a lehető legrövidebb határidőn belül dönt a vádemelésről.

Az RRI 2009 tavasza óta nyomoz a BKV-t és a BA-t érintő korrupciós ügyben, amely egy feljelentés alapján indult. A gyanú szerint a BA egykori jogi igazgatója - összejátszva korábbi beosztottjával, aki a BKV jogi igazgatója lett - fiktív megbízásokat adott a repülőtérrel szerződésben álló ügyvédi irodáknak, amelyek a megbízási díj egy részét visszaadták neki.

A BKV székházában, az üggyel összefüggésben december elején házkutatást tartottak a közlekedési cég székházában, és egy informatikai szerződést kerestek. A 28 milliós szerződésből a gyanú szerint 10 milliót kaptak volna vissza a megvesztegetett vezetők.

A BKV még decemberben menesztette jogi igazgatóját a gyanúsítás miatt. Ő és a BA egykori jogi igazgatója ügyvédjük szerint megdöbbentek a gyanúsításon, és ártatlannak tartják magukat.

Az [origo] BKV-ügyről szóló összes cikkét megtalálja itt.