Az idén mégsem spórol a problémás iskolásokon a főváros

iskola, tanterv, egész napos, oktatási törvény, napközi, rajzóra, foglalkozás, iskolás, gyerek
Vágólapra másolva!
Korábbi terveivel ellentétben mégsem csökkenti a súlyos tanulási zavarokkal küzdő vagy fogyatékkal élő gyerekek után járó támogatást a főváros, így tovább tudnak működni az őket oktató iskolák - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A döntés azonban - amely a tanévkezdésig nem tudott megszületni - csak novembertől érvényes, így szeptemberben és októberben nég a jelentősen csökkentett összeget kapják az iskolák, az pedig még nincs eldöntve, hogy jövőre mi lesz velük.
Vágólapra másolva!

Szerdán a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy novembertől havi átlagosan 25 ezer forintról 40 ezerre növeli az úgynevezett sajátos nevelési igényű gyerekek kiegészítő támogatását. Ezzel lényegében a korábbi szintre állította vissza a főváros a támogatás összegét, miután az iskolák tiltakoztak a nyáron megszavazott csökkentés ellen, mondván, ennyi pénzből egyszerűen nem lehet megoldani az oktatást, így jövőjük bizonytalanná válik.

A sajátos nevelési igényű gyerekek közé azok tartoznak, akik testi fogyatékosok, vagy valamilyen tanulási, pszichiátriai nehézséggel küzdenek - például hiperaktívak vagy autisták. Ők nagyobb közösségben nem oktathatók, mert speciális fejlesztő oktatásra van szükségük. A probléma több mint 1100 gyereket, és mintegy kéttucatnyi iskolát érint. Mivel a fővárosi önkormányzatnak kötelessége gondoskodni a sni-snek nevezett gyerekek megfelelő oktatásáról, ezt évek óta úgy oldotta meg, hogy közszolgáltatási szerződést kötött alapítványi iskolákkal, amelyek ellátták ezt a feladatot. Az iskolák a gyerekek után eddig havi 40 ezer forintos kiegészítő támogatást kaptak.

A Fővárosi Közgyűlés június 22-ei ülésén azonban úgy döntött, hogy az átlagosan 40 ezer forintos támogatást a jövőben átlagosan 25 ezerre csökkenti. Ezzel együtt azt is megszavazta a közgyűlés, hogy "felkéri a főpolgármestert, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy (...) a 40 ezer forintos átlagösszeg (...) a többségi iskolákban, óvodákban nem oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásához miképpen biztosítható". Vagyis Tarlós Istvánnak ennek alapján ki kell találnia valamit, hogy az eddigi összeget tudja biztosítani a főváros az érintett iskoláknak.

Bár az [origo]-nak korábban nyilatkozó érintettek - szülők és iskolaigazgatók - nagyon várták, ez a felülvizsgálat nem történt meg a tanévkezdésig, és nem szerepelt az utolsó augusztusi közgyűlés napirendjén. Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes a 2011-es költségvetési rendelet módosításához nyújtotta be javaslatát a szerdai közgyűlés elé, miután a főváros oktatási bizottsága a korábbi összeg visszaállítását kezdeményezte.

A fővárosnak összesen 90 napja volt, hogy megoldja a kérdést, a 90. nap éppen a szerdai közgyűlés napjára esik. A döntés így a legutolsó pillanatban született, ugyanakkor csak novembertől érvényes. Ez azt jelenti, hogy az iskolák szeptemberre és októberre még csak az átlagosan 25 ezer forintot kapják, és csak novembertől juthatnak hozzá ismét a 40 ezer forinthoz.

A 2012-es támogatás sorsa ráadásul még nem eldöntött, a közgyűlés ugyanis most csak a novemberi és decemberi támogatásra vonatkozik. Csomós Miklós a közgyűlésben elmondta, a támogatást kapó nonprofit intézményektől "további adatokat" kér be a főváros, hogy a 2012-es költségvetést "pontosan és igazságosan" tudják tervezni.

A képviselők 18 igen, 8 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadták el a határozatot.

Az ügyről szóló korábbi cikkünket itt olvashatja el.